Kerékpárút épülhet Paks, Györköny és Pusztahencse között

A képen Szabó Péter, Paks polgármestere (b.) és Braun Zoltán, Györköny polgármestere (j.). Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

A Kishegyi úttól indul majd az a kerékpárút amely Paksot és Györkönyt köti össze. Az ezzel kapcsolatos engedélyezési és kiviteli tervdokumentációk elkészültek – jelentette be Szabó Péter, Paks polgármestere és Braun Zoltán, Györköny polgármestere március 16-án. Szabó Péter fontosnak tartja, hogy minél több kerékpárút épüljön akár a városban, akár a települések között. Paks polgármestere hozzátette, hogy a projektnek köszönhetően még erősebb lehet a két település közötti kapcsolat. Braun Zoltán, Györköny polgármestere kiemelte, hogy a beruházás turisztikai szempontból is fontos.

A teljes út megközelítőleg 19 kilométer hosszú lesz, és több szakaszból áll majd. A tervek szerint egy kerékpáros útvonalat jelölnek ki a Kishegyi út folytatásában 510 méter hosszan. Ezt követően önálló kétirányú kerékpárutat építenek a Vácika utca északi végétől a Cseresznyésbe vezető útig 1320 méteren. Innen kerékpáros útvonalat jelölnek ki Cseresznyésig 6820 méteren. A településrész végétől vegyes forgalmú utat alakítanak ki Györkönyig 5500 méter hosszan. A györkönyi pincesoron és a Rákóczi utcán 600 méteren burkolatfelújítás mellett kerékpáros útvonalat jelölnek ki. Szintén útvonalat jelölnek ki Györköny belterületén a focipályáig 680 méteren. A tervben egy önálló kétirányú bicikliút is szerepel, amely Györkönyt és Pusztahencsét köti össze.

Forrás: TelePaks

A dokumentumot az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ megbízásából a Cívis Komplex Mérnök Kft. készítette. A tervezett fejlesztés nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás. A projekt következő lépéseként közbeszerzést írnak ki a kivitelezési munkálatokra.