Nyár elejére elkészülhet a Vácika utca folytatása

Dolgoznak a munkagépek a Vácika utcát és a Györkönyi utcát összekötő útszakaszon. Az irtási és a geodéziai feladatokat már elvégezték a szakemberek. A földmunkák során pedig kialakították a tükröt, ami az út alapját jelenti – tájékoztatott Straubinger Márta, a R.E.D.-Hungary Zrt. projektfelelőse, hozzátéve, hogy a CKT réteg után először egy kötőréteg, majd egy kopóréteg kerül kialakításra megközelítőleg egy kilométer hosszan és hat és fél méter szélességben, egyoldali lejtéssel. A projekt részeként mind a két oldalon padkát építenek.

Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

A beruházás eredményeként biztosított lesz a rövidebb átjárás a lakótelep és Cseresznyés között –tájékoztatott Szabó Péter januárban a munkaterület átadásakor. Paks polgármestere hozzátette, hogy a tervek szerint a Györkönyi utcától északra kialakul a jövőben egy lakópark, ahova az új út is közlekedési lehetőséget biztosít majd.

Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

A kivitelezést a R.E.D.-Hungary Zrt. alvállalkozók bevonásával végzi. Az építkezés ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani. A munkálatokat várhatóan nyár elejére fejezik be. A beruházás megközelítőleg 285 millió forint állami támogatásból valósul meg.