Hat színházbérlet, közel nyolcezer látogató

Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

Lezárult a Csengey Dénes Kulturális Központ 2022/2023- as színházi évada. Az elmúlt közel hét hónapban a négy felnőttbérlet tizennégy előadását 4740-en tekintették meg, a visszajelzések alapján a bemutatott darabok nagy része elnyerte a közönség tetszését. A már hagyományos Móricz-, és Latinovits-bérletek mellett a Honthy Hannáról elnevezett sorozatot a zenés darabok kedvelőinek állították össze, míg a Domján Edit-bérlet előadásaival a tánc- és pódiumműsorok kedvelőire gondoltak a szervezők.

– Hagyományos és formabontó előadásokat egyaránt láthatott a közönség. Az egyes előadások műfaja is változatos, sokszínű volt: a vígjátéktól, a színműn, az operetten és a musicalen át a drámáig mindenki találhatott kedvére való darabot. Ügyeltünk arra, hogy minden korosztály igényes kikapcsolódási, feltöltődési lehetőséget találjon náluk, a bemutatott darabok elnyerjék a közönség tetszését – tájékoztatott Cselenkó Erika, a Csengey Dénes Kulturális Központ igazgatóhelyettese. Azt is elmondta, hogy ebben az évadban a Játékszín, az Orlai Produkció, a Veres 1 Színház, a József Attila Színház, a Pannon Várszínház, a Spirit Színház, a Magyarock Dalszínház, a 6szín Teátrum és a Tűzvirág Táncegyüttes előadásait tekinthették meg az érdeklődők. A bemutatott darabokban olyan neves színészek és előadók léptek fel, mint Mácsai Pál, Gubik Ági, Gáspár Sándor, Zsurzs Kati, Földes Eszter, Pikali Gerda, Fehér Anna, Molnár Piroska, Kálloy Molnár Péter, Nagy Sándor, Száraz Dénes.

A két gyermekbérletben négy-négy előadás volt, amelyeken összesen közel 3000 gyermek vett részt. Vasvári Márton kulturális szervező úgy tájékoztatott, hogy változatos műfajú darabokat válogattak, mesejáték, mesebalett, interaktív zenés játék is szerepelt az előadások sorában. Kiemelte, hogy a Gyermekmosoly bérletet vásárlóknak hála, nagyon sok hátrányos helyzetű gyermek megtapasztalhatta, milyen élmény a színház.

A 2023/2024-es évad szervezése az előző idény tapasztalatainak összegzése után kezdődik meg. Az új színházi előadásokról az augusztusban megjelenő bérlethirdetéses füzetből tájékozódhat majd a lakosság.Vasvári Márton