Óvodai beíratás 2023 – Aranyhal Waldorf Óvoda

A közelgő óvodai beíratás kapcsán szeretnénk figyelmükbe ajánlani sorozatunkat, amelyet figyelemmel kísérve megismerhetik a városi óvodák székhely-, illetve tagintézményeit, bepillantást nyerhetnek mindennapi életükbe. A bemutatkozásban helyet kapnak a városban működő nem önkormányzati fenntartású intézmények is, hogy az érintett szülők teljes képet kaphassanak a lehetőségekről. (A sorozat részei visszakereshetők honlapunkon.)

Kilencedik rész: Az Aranyhal Waldorf Óvoda bemutatkozása

Fotó: Babai István

Az Aranyhal Waldorf Óvoda 2015 szeptembere óta fogadja a gyermekeket. Kislétszámú csoportunk a Waldorf-pedagógiának megfelelően vegyes életkorú – hiszen ez áll a legközelebb egy család vagy közösség mindennapi életéhez. „Csináld utánam”, avagy utánzás és tanulás: Kisgyermekként mindent utánzás alapján tanulunk, beszédet, mozgást, gondolkodást, érzések kifejezését. A gyerekek mindent elraktároznak, tehát a felnőtteknek tudatosan kell „válogatni”, átgondolni, hogy mit szeretnének nekik „tanítani”. Ezért fontos, hogy óvodánkban a gyerekek között tevékenykedő felnőttek utánozható mintát nyújtsanak a nap folyamán. Nem a beszéden, az utasításon van a hangsúly, hanem a tevékenységeken, illetve a cselekvés minőségén. „Meghódítom a csillagos eget”, avagy biztonság és felfedezés: A gyerekeknek alapvető igényük van a biztonságra. Kisbabakorukban az édesanyjuk ölelése nyugtatja meg őket. Óvodánkban határozott kereteket adunk, melyeken belül a gyerekek szabadon mozoghatnak. Maguk dönthetik el, mivel játszanak, vagy hogyan másszanak fel a fára. Az egyértelmű és egyszerű szabályok azért vannak, hogy ezeket a kereteket szolgálják. A pedagógus feladata egy nyugodt, harmonikus és biztonságos légkör megteremtése. „Ma csütörtök van, akkor sütünk”, avagy ritmus és kiszámíthatóság: Az óvoda napjai, hetei előre meghatározott ritmusban zajlanak, mivel az állandóság és a követhetőség nagyon fontos e korosztály számára. A hét minden napjának van egy saját gabonája, melyből a tízórai készül, van saját tevékenysége, pl. festés, sütés, gyurmázás. Minden nap azonos ritmusban zajlik. A gyerekek pár hét elteltével pontosan tudják, hogy milyen tevékenység következik, és arra hogyan készüljenek fel. A gyerekek nyugalmat lelnek a ritmikusságban, ami biztonságot ad számukra.