Jobban akarta a győzelmet az Oroszlány

Oroszlányban lépett pályára az Atomerőmű SE NB I/A csoportos férfi kosárlabdacsapata. A play-out negyedik mérkőzését az alapszakasz 11. helyén záró Komárom-Esztergom megyei piros-feketék ellen vívták a paksi piros-kékek. Legutóbb az alapszakasz 23. fordulójában, március 11-én játszottak egymás ellen a csapatok, akkor a Gesztenyés úti sportcsarnokban 91-82-re az ASE győzött. Kovács Ákos, Eilingsfeld János és Samuel Taiwo sérülés miatt nem tudtak pályára lépni.

Jól kezdte a mérkőzést az ASE, Edwin közelije, Buckingham és Grubor triplája után 4-8-at mutatott az eredményjelző a negyedik perc elején. Edwin és Atkinson révén hat pontra nőtt az előny, és a nyolcadik perc elején Buckingham büntetője után is még 8-13 állt a táblán. Aztán a hazaiak rövid időn belül szerzett három távoli találata után már négy ponttal ők vezettek, és hiába kért időt az Atom, tovább növelték előnyüket, egy 13-0-s sorozattal 21-13-ra alakították az eredményt. A negyed végén Grubor büntetőjével és Gulyás betörésből szerzett két pontjával sikerült faragni a hátrányból.

Pajor hárompontosával indult a második negyed, majd Buckingham, és Grubor is betaláltak, de mindig érkezett rá a válasz, tartotta 2-4 pont körüli előnyét az Oroszlány. Atkinson kétszer egymás után betalált, a negyedik perc közepén 29-27-nél időt kértek a hazaiak. Nem állt le a paksi center, és egy zsákolással egyenlített a negyedik percben. A negyed közepén 32-29 állt az eredményjelzőn, ami után Atkinson szerzett még egy pontot büntetőből. A következő ASE találatra négy percet kellett várni, a hazaiak viszont szorgalmasan gyűjtögették a pontokat, és egy 11-0-s sorozattal 43-32-re elhúztak. Buckingham büntetői törték meg a gólcsendet, de az utolsó találatot – egy triplát – a hazaiak szerezték.

Alig telt el másfél perc a harmadik felvonásból, és máris időt kellett kérnie Csirke Ferencnek, 53-36-ra elléptek a hazaiak. Hiába voltak az instrukciók, tovább nyílt az olló, és hamarosan 20 pont – 63-42 – fölé nőtt a különbség a két csapat között. Ezután mintegy varázsütésre elkezdett játszani az ASE, Edwin közeli és távoli találataival, büntetőivel, Gulyás zsákolásával, Atkinson büntetőivel, valamint Grubor triplájával 68-58-ra feljöttek a nyolcadik perc végére. Ezután azonban néhány könnyelmű megoldás, egyénieskedés következett, és egy 9-0-s két perccel újra látótávolságon kívülre került a házigazda.

Az utolsó negyedben csak az volt a kérdés, hogy mekkora különbséggel nyer az Oroszlány. Úgy a negyedik perc tájékán Edwint egy focipályára illő becsúszással szerelték, amiért a labdarúgásban általában sárgalapot adnak. De itt a kirúgott lábak még egy kis dorgálást sem értek, viszont a paksi irányítót úgy kellett letámogatni a parkettről. Az utolsó percekben már az ASE-cserepad volt a pályán, a hazaiak pedig mindent megtettek, hogy meglegyen a száz pontjuk, de Csizmadiáéknak ezt sikerült megakadályozniuk.

MVM-OSE Lions – Atomerőmű SE 99-80 (21-16, 25-18, 31-24, 22-22). Atomerőmű SE: Frank 2, Gulyás 11, Pajor 8/6, Grubor 13/6, Géringer NJ, Csizmadia -, Edwin 15/3, Atkinson 17, Buckingham 14/3, Karosi – .

A kép illusztráció. Fotó: www.pixabay.com
A kép illusztráció. Fotó: www.pixabay.com