A Város napja programjáról

Az idei Város napja kulturális kavalkád programot május 20-án rendezik meg, a program helyszíne ez alkalommal is az Atom tér és a Csengey Dénes Kulturális Központ környéke lesz. A program előestéjén kiállítást nyitnak meg „…ahogy Én látom Paksot” címmel paksi kötődésű képzőművészek alkotásaiból. A felvonulás 9 órakor kezdődik, Szabó Péter polgármester 10 órakor mond köszöntőt, majd kezdődik a színpadi program. A halászléfőző verseny eredményét 13.25-kor hirdetik ki. A részletes program ide kattintva elérhető.

Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal/archív felvétel

A rendezvény ideje alatt forgalomkorlátozásokra és lezárásokra kell számítani. Május 19-én 16 órától 20-án egész nap a SPAR, a Csengey Dénes Kulturális Központ, illetve a Kis Montázs parkolók le lesznek zárva. Május 20-án 8 órától 24 óráig lezárják a Gagarin utcát a Kishegyi út Gagarin utca kereszteződésétől az Ifjúság út Gagarin utca kereszteződésig. Május 20-án a hagyományos Város napi felvonulás 9 órakor indul a Pollack Mihály utca és az Építők útja kereszteződésétől. A gyülekezés a Pollack Mihály utcában, a Bercsényi és az Építők útja közötti leállósávban történik. A menet elindítása és a kereszteződéseken való áthaladása rendőri biztosítással történik. A felvonulás az Építők útján végig haladva balra lekanyarodik a Kishegyi útra, és ezen haladva eléri a Barátság útját, majd a SPAR parkolóján keresztül a gyalogosan felvonulók elérik az Atom teret. A felvonulás legkésőbb 10 órakor véget ér.

A helyijáratokkal kapcsolatos információkért ide kattintson.