Lantos Csaba: Új jövőképre van szükség az energetikában

– Magyarország nem mond le klímapolitikai vállalásairól, de az energiakrízis miatt ismét az ellátásbiztonság és a megfizethetőség került előtérbe – fogalmazott az energiaügyi miniszter. Lantos Csaba a Magyar Innovációs Szövetség tisztújító közgyűlésén azt is kiemelte, hogy a biztonságos és gazdaságos energiaellátás nem oldható meg innovációk nélkül.

Lantos Csaba hangsúlyozta, hogy számottevően csökkenteni kell az energiafüggőséget, meg kell változtatni az energiatermelés és a beszerzés szerkezetét, amiben jó úton halad Magyarország. A földgázellátás kapcsán az elmúlt 10-12 év nagy eredményének nevezte, hogy Szlovénia kivételével ma már minden irányból kétirányú, nagynyomású vezetékrendszer áll rendelkezésre, a hazai gáztároló-kapacitás pedig egyik legnagyobb az Európai Unión belül.

Az áramellátás területén jók a hazai infrastrukturális adottságok, fejlett a gerinchálózat, ugyanakkor a gyorsan növekvő időjárásfüggő megújuló energiatermelők jelentős hálózatfejlesztési és tárolói igényt indukálnak – mutatott rá a miniszter. Azt mondta, hogy jelentős kihívás az elektromos áram iránti növekvő igény. Jelenleg az átlagos napi áramfogyasztás felét, mintegy 3000 megawattot (MW) tudnak a hazai alaperőművek – a paksi, a mátrai és néhány távfűtőmű – előállítani. Magyarország importra szorul, de amikor a naperőművek erőteljesen termelnek, már exportálni is tud az ország, ahogy ez május elején is megtörtént.

Tájékoztatása szerint jelenleg több mint 4750 MW ipari és háztartási méretű napenergia kapacitás üzemel az országban. Magyarország 2030-ig 6,5 GW beépített kapacitás elérését vállalta az EU felé, de ez biztosan 10 GW fölött lesz. Ez az energiaszuverenitás irányába tett fontos lépés, ugyanakkor az időjárásfüggő megújuló energiaforrások termelése miatti többlet kezelése jelentős fejlesztéseket tesz szükségessé.

– Atomenergia nélkül nincs fenntartható klímapolitika, a nukleáris kapacitásokat fenn kell tartani, és bővíteni kell azokat. Az energiaszuverenitás elérése és a megnövekedett energiaigények kielégítése érdekében Paks I. üzemidejét meghosszabbítjuk, és a kormány elkötelezett a Paks II. projekt mielőbbi megvalósításában – mondta Lantos Csaba. Az miniszter kitért arra is, hogy az energiadiverzifikáció további előmozdítása érdekében figyelmet fordítanak egyebek mellett a tisztaszén hasznosításának lehetőségeire, az akkumulátorok elterjedésére, a vízerőművekben rejlő potenciál és a szivattyús tározó erőművek vizsgálatára. Ide sorolta még a hidrogén széleskörű hasznosítását és a nukleáris kiserőművek működési tapasztalatainak feldolgozását is.

A kép archív illusztráció. Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal