Szijjártó Péter: megkezdődtek a résfalazási munkák

A két új blokk területén július 3-án elkezdődött a talajelőkészítés fontos fázisa, a résfalazás – jelentette be Szijjártó Péter.

Forrás: paks2.hu

Megkezdődtek a paksi beruházás résfalazási munkái, illetve augusztusban megindul a hatos blokk alatti föld kitermelése, ahogy a teljes talajkiemeléshez szükséges engedélyek véglegesítése is a tervek szerint halad – írja a külgazdasági és külügyminiszter budapesti sajtótájékoztatójáról szóló összefoglalójában az MTI.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy az európai uniós jóváhagyást követően megnyílt a lehetőség a paksi beruházás felgyorsítására, így meg is kezdődtek a résfalazási munkák, illetve augusztusban megindul a hatos blokk alatti föld kitermelése. Tájékoztatott arról is, hogy folyamatban van a kiviteli tervek véglegesítése a talajszilárdítás esetében is, mint ahogyan a teljes talajkiemeléshez szükséges engedélyek és tervek véglegesítése is a tervezett menetrend szerint halad, illetve a reaktortartály gyártása is folyamatban van.

A tárcavezető arról számolt be, hogy az orosz kormány napokon belül elfogadja a pénzügyi szerződés módosítását, amelyet a módosított kivitelezési szerződés aláírása követhet. Mint kijelentette, minden jogi munkát elvégeztek annak érdekében, hogy a paksi beruházást felgyorsítsák.

– Az új paksi atomerőmű jelenti a magyar ellátásbiztonság hosszú távú garanciáját, ezért Magyarország soha nem támogatott, és nem is fog támogatni egyetlenegy, nukleáris ipart sújtó, annak működését korlátozó szankciót sem – szögezte le Szijjártó Péter. Hozzátette: Minél előbb jön el az a pillanat, hogy elő tudjuk állítani a magyar villamosenergia-felhasználás minél nagyobb hányadát, annál előbb leszünk biztonságban.

A résfal egy két és fél kilométer kerületű, egy méter vastagságú vízzáró fal, amely a föld alatt függönyként öleli körül az új atomerőmű blokkjait. Mélysége akár a 32 métert is eléri. Feladata egyrészt biztosítani, hogy a talajvíz csak ellenőrzött módon és minimális mértékben juthasson be a munkagödörbe, másrészt megakadályozni, hogy a résfalon kívül lecsökkenjen a talajvíz szintje, ami a paksi atomerőmű üzemelő négy blokkjának tekintetében kiemelten fontos feltétel.

A résfalazás a talajvíz szintjéig (mínusz öt méteres szintig) mélyített munkagödör mentén zajlik, elsőként a munkaterület Dunához közelebb fekvő, keleti oldalán, írják a paks2.hu oldalon, ahol több fotó és egy videó is elérhető.