Idén is igénybe vehető a szociális tűzifa-támogatás

Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

– Évek óta biztosít tűzifa-támogatást szociálisan rászoruló családoknak Paks Város Önkormányzata rendkívüli települési támogatás formájában, ami ebben az esztendőben sincs másként – mondta Szabó Péter polgármester sajtótájékoztatón. Kiemelte, hogy az igénylés már benyújtható, egészen október 15-ig, mégpedig a Paksi Polgármesteri Hivatal humán osztályának szociális csoportjához. – Kérelmet háztartásonként egy fő évente egy alkalommal adhat be. A kérelem elbírálásakor vizsgálják a háztartásban élők vagyoni helyzetét és jövedelmét. Az egy háztartásban élők egyikének sem lehet vagyona. Ahol többen élnek egy háztartásban, ott az egy főre jutó jövedelem nem haladhatja meg a 99.750 forintot, gyermekét egyedül nevelő szülő vagy egyedül élő esetén pedig a 114 ezer forintot – összegzett a polgármester. Arról is tájékoztatott, hogy a támogatás mértéke legfeljebb háromfős háztartás esetén tizenöt, ennél nagyobb létszámú háztartás esetén pedig húsz mázsa fa. A tűzifa kiszállítása október 18. és december 15. között zajlik majd. Szabó Péter azt mondta, hogy tavaly 143 háztartás részesült tűzifa-támogatásban, bízik benne, hogy aki rászorul, igénybe veszi ezt a támogatási formát. Az igényléshez szükséges űrlap beszerezhető a szociális csoportnál, illetve elérhető a paks.hu oldalon, az Ügyintézés/E-ügyintézés fül alatt, a szociális és gyermekvédelmi ügyek rovatban (rendkívüli települési támogatás megállapítása).