Hatalmas potenciál rejlik a biztosítási szektorban

Keszthelyi Erik biztosításreformer tartott motivációs előadást a Dunaújvárosi Egyetem (DUE) hallgatóinak. A telt házas előadáson a biztosítási szakma múltjába és jelenébe nyertek betekintést a résztvevők – olvasható az egyetem honlapján.

Forrás: Dunaújvárosi Egyetem

Betekintést engedett életútjába, valamint a biztosítási szakma múltjába, jelenébe Keszthelyi Erik biztosításreformer a Dunaújvárosi Egyetemen november 29-én tartott telt házas előadásán. A Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elnök-vezérigazgatója az elavult piac megváltoztatására érez elhivatottságot és keresi hozzá a tettre kész fiatalokat – áll az egyetem közleményében.
Közel másfél évvel ezelőtt a Hungarikum Alkusz kezdeményezésére elindult három rangos egyetemmel – köztük a Dunaújvárosi Egyetemmel – az együttműködés, melynek keretében közösen egyeztetett szempontrendszer alapján kidolgozott szakirányú továbbképzést valósítanak meg. Ennek eredményeként 2024 februárjában elindul az első képzés a DUE-n. A cél hiteles és sikeres a szaktanácsadók képzése, akik az ügyfeleket a legmagasabb szinten tudják kiszolgálni, amit a konkrét gyakorlati ismertek átadása az egyetemi oklevél megszerzése által tesz lehetővé.
Keszthelyi Erik elnök-vezérigazgató szerint hazai és nemzetközi szinten is jól képzett fiatalokra van szüksége a szakmának, hiszen hatalmas potenciál rejlik a biztosítási szektorban. Bátorította a hallgatókat, hogy közösen formálják meg a jövő generáció pénzügyi tudatosságát.

–A Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elkötelezett a társadalom pénzügyi és biztosítási tudatosságának növelése, valamint a minőségi ügyfélkiszolgálás és a szakma presztízsének magasabb szintre emelése iránt. Büszkeséggel tölt el, hogy a Dunaújvárosi Egyetem diákjai részére telt házas előadás keretében mutathattam be a biztosítási szektorban rejlő hatalmas potenciált, bízva benne, hogy egyre többen választják hivatásukként a biztosítási tanácsadó szakmát. Az úton „még csak” elindultunk, de jó érzés, hogy egyre többen tartanak velünk, és közösen formálhatjuk a jövő generáció pénzügyi tudatosságát! – mondta el Keszthelyi Erik.