Lezajlott az idei városi borverseny
Százhuszonkét bort bíráltak négy bizottságban a Paksi Hegyközség és Paks Város Önkormányzata meghirdetésében lezajlott idei városi borversenyen, amelyet Barnabás István alpolgármester nyitott meg. Az április 24-én megrendezett bormustrára nevezett borokról Keller János, a Paksi Hegyközség választmányának tagja úgy tájékoztatott, hogy fehérborból negyvenet neveztek, ebből hét ófehér volt, rozéborból tizenötöt neveztek, sillerborból ötöt, és a „legnépesebb” mezőny a vörösboroké volt, ott hatvanegy bort értékeltek, amiből harminchat volt óbor. A nevezések harminckilenc termelőtől érkeztek.

Ahogy a kiírásban szerepelt, a borversenyre két-két palack borral jelentkezhetett az a termelő, aki fajtánként legalább száz liter saját készítésű borral rendelkezik. A hagyományos húszpontos rendszerben elvégzett értékelés eredményét másnap hirdették ki a mustra helyszínén, a Prelátusban. Az eseményen Heringes Anita polgármester köszöntötte a megjelenteket.

A versenyen két nagyarany, ami új kategória volt, valamint huszonnyolc arany-, ötvenkilenc ezüst-, és huszonhét bronzérem lett, illetve hat oklevél. Ebből a fehérboroknál hét arany-, tizenkilenc ezüst- és tíz bronzérem lett, valamint négy oklevelet is átadtak, a vörösboroknál két nagyarany mellett tizennyolc arany-, huszonnégy ezüst- és tizenöt bronzérem és két oklevél értékelés lett, a rozéboroknál két arany-, tizenhárom ezüst- és egy bronzérem talált gazdára, a sillerboroknál pedig egy arany-, három ezüst- és egy bronzérem. Kizárt bor nem volt a versenyen. A két nagyaranyat a Molnár Pince Paks kékfrankos borával (19,51 pont) és Nepp Henrik Paks merlot borával (19,57 pont) nyerte el. A részletes eredménylista a paks.hu oldalon elérhető.