Testvérvárosok, partnertelepülések – Kézdivásárhely

Kézdivásárhelyen nemrég, tavasszal voltunk Paksról – egy háromfős delegációval március 15-én, az erdélyi város egyik fontos ünnepnapján. Ebből kiindulva választottuk első bemutatandó településnek Kézdivásárhelyt – a testvérvárosi kapcsolatok értelmét keresve.

Háromszék Párizsa

Kézdivásárhely a céhek, a vargák és az udvarterek városa. Orbán Balázs mellesleg még Háromszék Párizsának is hívja. Az erdélyi, Kovászna megyei város sok mindenről híres – nemcsak múltja, de sajátos hangulata miatt is.
A Paks nagyságú kisváros a Kárpát-medence legkeletibb magyar többségű települése: a 2021-es adatok szerint a 15 ezres lakosság 85 százaléka magyar nemzetiségű. Itt öntötték a híres rézágyút – nem Gábor Áron maga, hanem a hozzáértő Turóczy Mózes –, és a szabadságharc idején Kézdivásárhely a székelyek egyik védelmi központja lett. Nem véletlen, hogy március 15-e kiemelten fontos ünnep a városban: ilyenkor Gábor Áron főtéri szobránál emlékeznek meg az eseményekről.
A város különleges hangulatát az egyedülálló udvarteres városszerkezet adja. A trapéz alakú főtér – az egykori piactér – körül hetvenkettő udvartér sorakozik, a házak kapui gyakorlatilag kis utcákba vezetnek. Ha valaki felfedezné ezt az építészeti különlegességet, a felújított szecessziós házakat, a kovácsoltvas részleteket vagy a Céhtörténeti Múzeumot, érdemes a városünnep idejére időzíteni a látogatást. A Sokadalom – Kézdivásárhely városnapja – a város napjához (június 28.) igazodva minden évben június utolsó hétvégéjén zajlik, és igazi élmény: kézműves vásár, gyermekváros, utcazene, pezsgő hangulat várja az érkezőket.
Kézdivásárhely valóban messze van Pakstól. A rövidebb, déli útvonalon – Kalocsán keresztül, Brassó felé haladva – 711 kilométer. Az északi, gyorsabb úton (Kecskemét – Nagyvárad – Marosvásárhely felé) 751 kilométert kell megtenni, ami körülbelül 9,5 órás autózást jelent.

Miért éppen Kézdivásárhely?

Arra, miért ez a város, ez a város miért lett testvérvárosunk, könnyű és ismert a válasz: már eleve volt másfél évtizedes kapcsolat. Kézdivásárhely honlapján a testvéri szövetség megújításáról szóló cikkben, 2019-ben ezt írták: „A székelyföldi céhes város és a magyar energiaipar fellegvárának számító Tolna megyei település kapcsolata 1990-re nyúlik vissza, akkor kezdődött a két város közötti cserediák-program néhány lelkes pedagógus kezdeményezésére. Az évek során egyre szorosabbá vált a baráti kapcsolat a kézdivásárhelyi és a paksi családok között, míg végül Paks város vezetése is bekapcsolódott.
Mezősi Árpád képviselő javaslatára Paks önkormányzatának képviselő-testülete 2003-ban tűzte napirendre a kézdivásárhelyi kapcsolat testvérvárosi együttműködésen alapuló folytatását, és 2004. augusztus 20-án ünnepi testületi ülésen Pakson írták alá a testvérvárosi szerződést Török Sándor, Kézdivásárhely és Hajdú János, Paks város polgármestere. Ezt követően az együttműködés tovább bővült, a településeket erős kulturális és sportkapcsolatok fűzik egymáshoz.”
Szóval a kapcsolat 36 éve tart, a hivatalos testvérvárosi megállapodás pedig 21 éve köttetett.

Diákcsere – barátságból testvérvárosi kapcsolat

Mezősi Árpád, Paks nemzetközi kapcsolatokért felelős tanácsnoka mesélte, hogyan választották épp Kézdivásárhelyt, amikor 1989 decemberében romá­niai települések felé nyitottak segítő szándékkal. A történet gyökerei egészen a családi legendáriumig nyúlnak vissza.
– Az én négy édesnagyszülőm ma négy különböző ország állampolgára lenne: Magyarország, Horvátország, Szlovákia és Románia. Nagyapám erdélyi magyar volt. Édesanyám Pestújhelyen született, de kétéves kora körül egy rövid ideig Marosújváron laktak, aztán visszaköltöztek. Harmincnégy éves korában láthatta újra édesapját, már velem, pólyásan az ölében. Így kezdtem „hazajárni” Erdélybe: stoppal, vonattal, autóval, kalandosan, egyre messzebb. 1982-ben jutottam el először Kézdivásárhelyre – említette személyes érintettségét a tanácsnok.
Mezősi Árpád 1975-től tanított a paksi Deák iskolában („amelyik ajtón beléptem, azon jöttem ki 44 év múlva”). A tanítás és a közösségszervezés náluk családi hagyomány: nagyapja Vácott cserkészcsapatot alapított, elismert pedagógus, igazgató kántortanító volt. Édesapja is tanított, közösségi ember volt.
A rendszerváltás idején sokan akartak segíteni az erdélyi magyarságnak. Mezősi Árpád vezetésével a paksi úttörők is így tettek: a váraljai cserkészekkel közösen pályáztak erdélyi gyerekek táboroztatására. Egy kis kutatással sikerült elérni egy kézdivásárhelyi testnevelő tanárt, Kiss Imrét. Közvetítésével hívták meg a gyerekeket az első évben.
– Két csapatot tudott fogadni a sóstói tábor, de annyi gyerek jelentkezett, hogy a kereteket kinőve paksi, madocsai, györkönyi, kajdacsi és pálfai családok is fogadtak diákokat. A bő egy hét elteltével nehéz volt a búcsú – idézte fel Mezősi Árpád.
Kezdetben kizárólag a kézdivá­sár­helyiek jöttek, később kétirányúvá vált a kapcsolat.
Mezősi Árpád javaslatára kialakult az is, hogy a diákok iskolaidőben is utaztak, és részt vettek a tanórákon is. Tavasszal ők jöttek, ősszel a paksiak mentek, 2000-től pedig évenként váltják egymást.
– Pénteken érkeznek, egy busznyi, ötven gyerek. A hétvégén összerázódik a család, aztán öt napon át együtt járnak iskolába, hogy a vendégek megismerjék a hétköznapokat. Kérem is mindig: árnyékként kövessék egymást, edzésre, zeneiskolába. Kézdivásárhelyen pedig a ’90-es években sokaknak volt még rokona falun, mentek esztenára, tehenet fejtek, kenyeret sütöttek – emlékezett Mezősi Árpád.

A program kinőtte magát

1997-ben a diákcsereprogram kibővült: elindult a Regélő mesemondó verseny, ahová más testvérvárosokból is érkeztek gyerekek. A szervezést a paksi úttörők vállalták 2012-ig, a helyszínt és a zsűrit a könyvtár, Herczeg Ágnes segítségével biztosította. – A Regélő szeptember végén van, és pár év után a Magyar Olvasótársaság kitalálta: legyen akkor a magyar népmese napja. Vagyis nem a Regélő ült a népmese napjára, hanem a népmese napja „igazodott” a Regélőhöz, véletlenül. 2005-től a magyar népmese napja is erősíti Paks nemzetközi mesemondó versenyét – meséli Mezősi Árpád. A pandémia és a háború miatt Galánta és Visk egy ideig nem tudott részt venni, de Zentáról jöttek, és itthonról is sokan, Dunaújvárostól Bátaszékig.
A már megszűnt Kisokos kisdobos tantárgyi vetélkedő azért volt kihívás a szervezés szempontjából, mert olyan kérdéssort kellett összeállítani, ami a határon túlról érkező gyerekek számára is értelmezhető volt – ez magyarból és matematikából sem volt egyszerű, de természetföldrajzból pedig különösen kihívás. Egyszer csak (2000 környékén) megérkezett a paksi úttörők szervezésében a Ki mit tud?, a paksi művelődési házba, aztán itt is maradt. Több mint ötszáz diák versenyez ének, zene, színpadi tánc, mesemondás, próza kategóriák­ban.
Ez a gazdag oktatási-kulturális kapcsolat volt az alapja annak, hogy Paks és Kézdivásárhely hivatalosan is testvérvárossá váltak.
– Kézdivásárhelynek kilenc testvérvárosa van Magyarországon, de ilyen szoros barátság, úgy érezzük, hogy csak egy van, Pakssal – mondta Mezősi Árpád. És ezzel nehéz lenne vitatkozni.

Élő kapcsolat, barátságokkal

A testvérvárosi kapcsolatok olykor csupán szimbolikusak, ám Paks és Kézdivásárhely viszonya ennél jóval több: élő, működő és fejlődő. A diákcsereprogram révén sok család között alakult ki szoros, tartós kötelék.
Villányi Ildikó is emlékezetesnek tartja és szívesen idézi fel az élményeket: – Az 1990-es években fogadtunk diákot Kézdivásárhelyről, még a nevére is emlékszem. Vittük mindenhová, jártunk Gunarason, a Balatonon, jól érezte magát, haza se akart menni, azt mondta a szüleinek, hogy költözzenek ide. Cecén egy hatalmas dinnyét vettünk, alig bírtuk hazavinni. Kézdivásárhelyről pedig küldtek a fiunkkal egy doboz tésztát, amiről itthon kiderült, hogy sütemény, zserbó van benne – mesélte nevetve. – Még éveken át tartottuk a kapcsolatot, leveleztünk egymással. Egyszer a szülőkkel is találkoztunk, amikor mi is ellátogattunk Erdélybe. Reichertshofenben is voltunk, sorsoláson nyertük az utat. Két felnőtt és két gyerek pályázhatott a nyereményútra. Ha jól emlékszem, a szelvényt a Paksi Hírnökből vágtuk ki. A családdal sokáig tartottunk kapcsolatot, többször is meglátogattuk őket. Ezekből a találkozásokból valódi barátságok születtek – fogalmazott Villányi Ildikó, kiemelve a testvérvárosi kapcsolatok értékét.
A múltbéli együttműködések színes képet festenek: A Csengey Dénes Kulturális Központ otthont adott többek között a Ki mit tud? versenynek és a határon túli középiskolások olvasótáborának, a Pákolitz István városi könyvtár házigazdája volt a Regélő mesemondó versenynek. 2013-ban a kézdivásárhelyi Jazz Kaláka együttes is fellépett a Gastroblues fesztiválon. A Gastroblues a kézdivásárhelyieket rockkará­csony rendezésére ihlette. 2004-ben Pakson nemzetközi ifjúsági találkozóra is sor került, Kézdivásárhelyen az Örökségünk című klipet forgatták. A sport is aktív terület: a kézdivásárhelyi sportolók részt vettek a streetball fesztiválon, a tűzoltók pedig a Tűzkakas Kupán. A paksi borklub mintájára ott is alakult hasonló közösség. A szónokverseny ötlete viszont épp Kézdivásárhelyről érkezett Paksra. Kertbarátok vannak itt is, ott is; volt kapcsolat a rendőrök, a tűzoltók között. A középiskolák (a Paksi Vak Bottyán Gimnázium és a Dr. Csiha Kálmán Kézdivásárhelyi Református Kollégium) is elindították az együttműködést , a kézdivásárhelyi Turóczy Mózes iskola szintén keres testvériskolát, a Balogh Antal katolikus iskolával tervez összefogást. A Paksi Deák Ferenc Általános Iskolának már két évtizede a Molnár Józsiás Általános Iskolával és a Petőfi Sándor Általános Iskolával van testvériskolai viszonya, az 1990-ben indult balatoni táborozások és a diákcsere pedig – a testvértelepüléseket bevonva – azóta is folyamatosak. A kapcsolat tehát hagyományokban gazdag múltra tekint vissza, miközben új ötletekkel is folyamatosan bővül.
– Szeretnénk a korábban működő elemeket újra feléleszteni, például a múzeumok közötti szakmai együttműködést, bevonni a civil szervezeteket, erősíteni a testvérvárosi kapcsolatot – villantotta fel a terveket Mezősi Árpád, Paks város nemzetközi kapcsolatokért felelős tanácsnoka.

Megjelent a Paksi Hírnök 2025. április 25-i számában.