Pakson találtak otthonra
Egymástól nagyjából ezer kilométerre nőttek fel, majd mindketten távol kerültek otthonuktól: Racskó Imre és felesége, Steffi a volt Szovjetunióban találkoztak, majd egy rövid dunaföldvári kitérő után Pakson leltek otthonra. Három fiuk három országban él, de a családi kötelék erős, a bázis pedig továbbra is Pakson van és marad.
Nem volt könnyű időpontot egyeztetni a Racskó házaspárral, hol Svájcban, hol Ausztriában, esetleg Budaörsön vannak az unokáknál, vagy Németországban Steffi édesanyjánál. Legutóbb viszont az egész család – három fiú feleségestől és öt unoka – náluk gyűlt össze. Erre, mint mondják ritkán van példa, de mindenki szívesen jön Paksra, amit valódi gyermekparadicsomnak tartanak, sőt tréfásan játszótér-nagyhatalomként emlegetnek.
– Van uszoda, színház, mozi, a természet pedig egy karnyújtásnyira – sorolják.
Habár mindketten nyugdíjasok, aktív életet élnek. Szívesen mennek a Szelidi-tónál lévő hétvégi házukba, a környék emlékezteti Steffit arra a vidékre – Mecklenburg-Vorpommernre – ahol felnőtt, ezért is vették meg a kis nyaralót. De hogyan is találkoztak, s jutottak el eddig? Imre kezdi a történetet azzal, hogy felvételt nyert a Szovjetunióba egy olyan képzésre, ahova csupán egy magyar diákot vettek fel, s ő csak azért jelentkezett, mert a hazai egyetemeken ez jó ajánlólevél lett volna. Így esett, hogy Krasznodárban szerzett gépészmérnök diplomát, s talált társat is egy életre. Steffi Neustrelitzben nőtt fel, imádta a nyelveket, így ő is a külföldi továbbtanulás mellett döntött. Az utolsó pillanatban határozott úgy, hogy nem nyelvésznek megy – hiszen külföldön nyelvet úgyis tanulnia kell –, hanem építésznek. Akkoriban nem volt olyan egyszerű sem az eltérő állampolgárságúak házassága, sem az áttelepedés. Az első próbatétel azonban nem ez volt, hanem a lánykérés az NDK-ban. A téli szünetben utaztak el oda, s kérte meg Imre Steffi kezét a szüleitől úgy, hogy ő maga fordított. Steffi mosolyogva hárítja el a tréfás megjegyzést: szó sem volt ferdítésről. Áttelepüléséhez egyébként nemcsak szülői jóváhagyás kellett, hanem hatósági is: csak akkor jöhetett, ha biztosított volt a lakhatása, ezért Imre Dunaföldváron az oxigéngyárban helyezkedett el 1976. szeptember 1-jén, felesége fél évvel később követte, de Imre előbb még egy nem várt értesítést is kapott: behívták katonának. Nagy nehezen sikerült félév halasztást kérnie, így Steffi nem kezdte teljesen egyedül az életet egy vadidegen országban. Persze így sem volt könnyű, hiszen akkoriban még nem beszélt magyarul. Ennek ellenére sikerült munkát találnia a dunaföldvári költségvetési üzemnél, sőt az egyetemet is be tudta itt fejezni. Mint mondja, mindig, mindenhol kedvesen fogadták, amit a személyén túl annak tulajdonít, hogy a németeknek presztízse van Magyarországon. Dunaföldvári életük rövidkére sikerült: mire Imre leszerelt, betöltötték a neki testhez álló pozíciót, így új munkahely és ezzel együtt új otthon után kellett nézniük.
Az atomerőműbe és Paksra kerültek 1979 augusztusában.
Imre az első munkanapjait Novovoronyezsben kezdte kiküldetésben. Nyugdíjazásáig – sőt még azon túl is – az atomerőműnél maradt, több mint húsz éven át volt a külső technológiai osztály vezetője, s nagyon szép feladatokban vállalt fontos szerepet. Hasonlóképpen Steffi, aki a nyelvtudását is kamatoztatva a külkereskedelmi, majd a beszerzési osztályon dolgozott, amihez újabb felsőfokú végzettséget is szerzett. Imre szakmai sikerei elsősorban a hűtővízrendszerekhez kapcsolódnak. Steffi felidézte a számára emlékezetes 2003-as üzemzavarhoz kapcsolódó szerződések kitárgyalását, megkötését. Mint mondja, akkoriban jelentős mozgástere volt egy szerződéskötőnek, s neki mind a kazettatisztítás, mind a kárfelszámolás során sikerült az atomerőmű számára előnyös feltételeket elérnie, amire máig büszke. Egy akkori munkatársa unszolására vállalt közéleti szerepet:
képviselő lett 1998-ban az első német nemzetiségi önkormányzatban.
Huszonhetedik éve dolgozik ebben a testületben, jelenleg elnök-helyettes. Úgy gondolja, jó lenne idővel átadni a stafétát fiatalabbaknak, hogy új, friss ötletekkel gazdagodjon a hagyományőrző tevékenység. A nyelvek iránti érdeklődése töretlen: anyanyelvén és a magyaron kívül beszél oroszul és angolul, néhány éve megtanult franciául, készülve első unokája érkezésére. – Ők Svájcban élnek francia nyelvterületen, fontosnak éreztem, hogy meg tudjam értetni magam, ha én vigyázok rá – indokolja. Most portugálul tanul – autodidakta módon, ahogy korábban –, az ok pedig annyi, hogy szívesen utaznak, s nagyon megkedvelték Portugáliát. Mint férje közbeveti: ő is elhatározta, hogy fejleszti nyelvtudását, mégpedig a németet. Nevetve állapítjuk meg, hogy ez jó időzítés a jövőre esedékes ötvenedik házassági évfordulójukra.