Hamarosan megkezdődik a támfal építése
Átvette a kivitelező a Kandó Kálmán utcai munkaterületet, ahol flórakosaras megoldással végzik el a partoldal stabilizációját. Weisz Mátyás, a körzet önkormányzati képviselője elmondta, hogy a beruházás mintegy bruttó 17 millió forintból valósul meg idén augusztus 31-ig.
A fehér színű kerítés és a járda közötti meredek földes sávban kezdődnek el a munkálatok hamarosan a Kandó Kálmán utcában, egy támfal építésére kerül sor, flórakosaras megoldás biztosítja majd a partoldal stabilizációját. A beruházással a fő cél az állagmegóvás, mondta Weisz Mátyás, a hetes körzet önkormányzati képviselője. A munkaterület átvételekor ismertette, hogy értékteremtő beruházásról van szó, mivel ha most nem kerülne sor a megerősítésre, akkor néhány éven belül leomlana a föld, utána pedig kidőlne a kerítés. Ennek pótlása sokkal drágább lenne, mint a mostani megerősítő művelet. Weisz Mátyás arról is beszélt, hogy az utca végéig végzi el a munkákat a kivitelező. Hozzátette, hogy amíg dolgoznak a szakemberek, nem kell forgalomkorlátozásra számítani, a járdát viszont érintheti a projekt, erről időben tájékoztatást kapnak a lakosok. A beruházás mintegy bruttó 17 millió forintból valósul meg, 111 méter hosszúságban és mintegy 1,8 méter magasságban készíti el a támfalat a DC Dunakom Zrt. A kivitelező június 24-én vette át a munkaterületet, hamarosan elkezdődik az építkezés.
