Játékosmozgások a Paksi FC-nél

Zeke Márió a csapat tagja június 26-tól, írják a paksifc.hu oldalon. A huszonnégy éves balszélső labdarúgó karrierje Sopronból indult, majd a győri utánpótlásnál pallérozódott, ahonnan előbb Fehérvárra, majd Gyirmótra, később Budafokra igazolt, és játszott Budaörsön is. Zekét 2023 nyarától a Kecskemét színeiben láthattuk, onnan érkezett most városunkba. NB I.-es meccsszámlálója százharmincnál jár, ami pedig a korosztályos válogatottságot illeti, az U16-os, az U18-as és az U19-es nemzeti együttesünkben léphetett pályára.

Forrás: paksifc.hu

A pénteken (06.27.) induló edzőtábor előtt Pető Milán is megérkezett. A támadó középpályás Veszprémben kezdte a labdarúgást, majd 2021-ben igazolt a Fehérvár utánpótlásához, ahol végigjárva a ranglétrát 2023 februárjában mutatkozhatott be az NB I.-ben. Pető mindeddig negyvenöt mérkőzésen kapott szerepet. Húszéves újdonsült játékosunk az U19-es, az U20-as és az U21-es válogatottban is bizonyított már.

Forrás: paksifc.hu

Azt is hírül adta a klub a hivatalos honlapján, hogy Győrfi Milán a következő szezonban kölcsönben a Kecskemétnél bizonyíthat, valamint Kovács Krisztián és Kocsis Bence a Fehérvárhoz szerződött.

Forrás: paksifc.hu