Bronzérmes lett az Atomerőmű SE sakkcsapata

Véget értek a 2025/2026-os Nemzeti Sakk Csapatbajnokságok küzdelmei, az Atomerőmű SE I. csapata a Szuperligában, míg az ASE II. az NB I. Charousek csoportjában szerepelt. Az első csapat a Szuperligában 59,5 ponttal a harmadik helyet szerezte meg, hat győzelem, két döntetlen és egy vereség a mérlege. A játékosok között a legtöbb pontot Ács Péter és Kaczúr Flórián gyűjtötték, kilenc partiból 7,5-öt, míg Lázárné Vajda Szidónia kilenc mérkőzésén 6,5 pontot könyvelhetett el. A bajnoki eredményeket Gosztola István csapatvezető értékelte.

– Mennyire vagy megelégedve az első csapattal?
– Mindenképpen nagyon szép teljesítmény. Az előttünk végzett két csapat egyike a Nagykanizsa, amely most megnyerte a bajnokságot, a másik pedig az Ajka, amely szintén nagyon erős, sok külföldivel játszottak. A mi csapatunk most például nagyon kevés külföldit szerepeltetett, a 90-ből összesen két partit játszottak. Megismételtük a tavalyi és a tavalyelőtti szereplésünket, a második helyen végző Ajkával döntetlent játszottunk, a Nagykanizsától minimális vereséget szenvedtünk. A többi csapat ellen igyekeztünk minél nagyobb arányban nyerni, ami sikerült, tizenhárom pontot vertünk rá a negyedik helyezett Kőbányára. Az első két helyezettnél is a legjobb válogatott magyar sakkozók szerepelnek, és legtöbbször két külföldi nagymesterrel ültek asztalhoz.

– Ha nem titok, mennyibe kerül egy külföldi nagymester szerepeltetése?
– Egy 2650–2700 élőponttal rendelkező nagymester egy mérkőzése több százezer forint plusz a költsége, hiszen nem mindegy, hogy Spanyolországból jön, vagy Ázsiá­ból. Mi is, ahogy a paksi focicsapat, saját játékosainkra építünk. Lassan beérnek a fiatalok, például Bodrogi Bendegúz ifjúsági játékos, de már stabil helye van a nagy csapatban.

– Tulajdonképpen a nagy csapatban hány saját nevelés van?
– Szinte mindenki. Saját nevelésű nagymesterünk Berkes Ferenc, Papp Gábor, Ács Péter, Fodor Tamás, Kaczúr Flórián, talán Krstulovic Alex az, aki máshol kezdte, de már öt vagy hat éve nálunk játszik. A többiek gyakorlatilag nálunk indultak, saját nevelésűek, ami a kötődésben is megjelenik. Meglátszik, hogyha a fiatal itt nőtt fel, és kapta a támogatást, és folyamatosan segítjük, továbbra is mentoráljuk a tehetséges fiatalokat. Ezért nálunk alapvetően nem pénzkérdés a csapat megtartása. Például a balatonfüredi egyhetes edzőtábort már harmadik éve sikerült megszervezni, ami nagyon jó a csapat összetartására.

– A második csapat nyolcadik lett a 12 csapatos mezőnyben, 66 pontot gyűjtöttek, öt győzelem, három döntetlen és három vereség a mérlegük. A legjobb pontszerzőik: Minga-Nagy Ábel Inti tizenegy partiból 7,5 pont, valamint Molnár Béla és Hegedűs Bernát tizenegy játszmából 5,5 pont. Csalódás a nyolcadik hely?
– A második csapatunk nem tudott mindig a legjobb összeállításban kiállni, de nem várt eredmény a nyolcadik hely, nagy vereségbe futottunk bele az utolsó fordulóban. Negyedik helyen álltunk az NB I.-ben, aztán az Ajka második csapatától 9,5-2,5-re kaptunk ki, és holtversenyben a hetedik-nyolcadik helyen zártunk. A tizenkét csapat közül az első hatba kerülést terveztük, hát ez most nem sikerült. Tragédia nincs, a többség kimondottan fiatal, az idősebb sakkozók akkor szállnak be, ha létszámhiány van. A saját nevelések mellett már vannak új igazolások is, mivel nem sikerült kitermelni az új Ács Pétereket, Berkes Ferenceket, Papp Gáborokat. Így aztán két fiatalt igazoltunk, és egy-egy ifjúsági játékost valószínűleg fogunk még igazolni. Sok fiatalt kipróbálunk, lehetőséget adunk nekik, most például ketten is játszottak az Ajka ellen, helyi játékosok, és egyikőjük, Schmidt Áron nyert is. A jövőben is alulról fogjuk feltölteni a csapatokat, a tervek nagyjából változatlanok, a dobogós hely lesz a cél a Szuperligában, az NB I.-ben a nyolcadik helyen javítani kell, az első hatba akarunk mindenképpen bekerülni.

Fotó: Szép Zsóka/archív illusztráció