Gyalog, vizen, kétkeréken – A Duna vonzásában, evezős történetek paksiaktól

Hat kilométeren keresztül kíséri a Duna Paksot. A város a folyó gyors folyású oldalán fekszik, elválasztva attól a hatos út és a vasút által, ezért nem igazán ideálisak a feltételek a nyüzsgő vízi élethez. Ennek ellenére sok szerelmese van a Dunának. Közülük most olyanokat kérdeztük, akik az evezésben, vízitúrázásban lelnek örömöt. Vallják, hogy a vízen megtapasztalt szabadság hatalmas töltést ad.

Tóth Márton, az Atomerőmű Sportegyesület kajak-kenu szakosztályának edzője hetente hatszor másfél órát tölt vízen. Igaz, ilyenkor motorcsónakkal kíséri tanítványait. – Saját erővel hajtott hajóval egészen más – szögezi le, hozzátéve, hogy ezért is szervez szívesen a gyerekeknek, szülőknek vízi túrákat. – Volt, hogy 130 fős túrát koordináltam Esztergomtól Budapestig, de eveztünk Budapesttől Paksig, Pakstól Bajáig, a Tiszán, a Bodrogon és a Túron is – idézi fel. A túraszervezés a toborzás bevált eszköze, élmény a gyerekeknek és szülőknek egyaránt, és kiváló eszköz arra is, hogy megismertessék a folyó veszélyeit és szépségeit. – Nem szabad elfelejteni, hogy ez egy élővíz, amit meg kell ismerni, és meg kell tanulni uralni – hívja fel a figyelmet. Marci idén nyárra tervez az ifjúsági tanítványaival egy bajai vízitúrát, ilyenkor három nap alatt eveznek le, és a már jól bevált helyeken vernek sátrat. És lesz családi vízitúra is. Ilyet tavaly szervezett először, mert a gyermekeik megnőttek annyira, hogy ők is részt tudnak venni rajta. – Én csak a lehetőséget biztosítom, a túra olyan élményt ad, amihez nekem semmit sem kell hozzátennem – összegzi.

Azt, hogy ez valóban így van, Dömötör Zsanett is megerősíti, aki élete első jelentős dunai túráját éppen Marciékkal élte át. A víz, az evezés iránti rajongása viszont gyermekkorából ered, amikor sok időt töltött a faddi holtágnál. Régi álma volt a sárkányhajózás, de amíg a lányai kicsik voltak, nem maradt rá ideje. 2012 májusában azonban lement a paksi csónakházhoz, és az ASE edzői, elsősorban Kirschner Zoltán jóvoltából megismerkedett az evezés fortélyaival, a paksi Duna-szakasszal. Egy évvel később vett egy outriggert (oldalúszós kenu), aminek technikája hasonló a sárkányhajóhoz, de egyedül is vízre lehet vele szállni. 2020-ban tengeri kajakra váltott, és berendezkedett arra, hogy egyedül járja a vizeket, evezett a Tiszán, a Bodrogon, a Tisza-tavon, de leginkább az igazi kedvencen, a Dunán, ami szerinte semmihez sem hasonlítható élményt ad. Zsaninak a szerelmet is az evezés hozta el: két éve az általa szervezett sárkányhajó-edzésen ismerte meg Vida Richárdot, akivel azóta együtt hódolnak közös szenvedélyüknek. Ricsi is gyerekkorában kóstolt bele a dunai életbe, első élményei a Pakssal szemközti homokpadokhoz kötődnek, ahova ladikkal jártak át. Később a horgászat került fókuszba: a fogási napló tanúsága szerint megesett, hogy egy év alatt 160 napot voltak a vízen. 2024-ben kishajóvezetői engedélyt szerzett, de végül a kormányt inkább lapátra cserélte, a kishajót kajakra, sárkányhajóra. Ha idejük engedi, heti kétszer Pakson edzenek, ahol remek csapat van, kétszer pedig ők tartanak edzést a faddi holtágon, ahol a cél, hogy hasonlóan jó közösséget kovácsoljanak, és másoknak is megmutassák az evezés élményét. Egyébként pedig kajakoznak, amikor idejük engedi. Mégpedig lehetőleg a Dunán. – Rengeteg olyan impulzust ad, amilyet sehol máshol nem kapsz meg. Minden évszakban gyönyörű – fogalmaz Zsani. – Hiába mész le a vízpartra, a vízről egészen mást látvány fogad – fűzi hozzá Ricsi. Azt is elárulják, hogy az elmúlt két év alatt nemcsak a paksi szakaszt járták végig, hanem a Duna-kanyart, a Paks alatti szakaszt Bajáig, a környező csatornákat, holtágakat, sőt kipróbálták Horvátországban a tengeri kajakozást is, a minap pedig a Bohinji-tavon eveztek. Nemsokára visszatérnek Szlovéniába, hogy a Soča folyón raftingoljanak, kajakozzanak. Mint Ricsi kiemeli, nagy figyelmet szentelnek a megfelelő felszerelés kiválasztásának, a megfelelő méretű kajaktól az evezőn át a mentőmellényig. Zsani a felkészülés fontosságát néhány korábbi kalandos történettel támasztja alá. Megesett, hogy nem vitt elegendő ivóvizet, máskor az előtt ült a hajóba, mielőtt az evezőt betette volna, és igen gyorsan kellett kézzel eveznie, hogy elérje az egyre távolodó mólót, megint máskor alig maradt ideje a partra menekülni a közelgő vihar elől. Borulni viszont kajakkal még nem „sikerült” egyiküknek sem, viszont kellő időt szántak arra, hogy biztonságos állóvízen gyakorolják, hogyan lehet visszamászni, ha ez mégis megesik.

Varga Szabolcs viszont minden evezéskor megmártózik a Dunában teljesen önként, ami azért különleges, mert leginkább télen kajakozik. – Ősszel vettem a kajakot, meg is jegyezték, hogy miért éppen szezon végén, de én úgy gondoltam, ez nem annyira szezonális sport. A Duna ilyenkor sokkal nyugodtabb, jobban el lehet merülni a természetben – mondja, hozzátéve, hogy ráadásul télen – ha nem magas a víz és nincs hordalék – nagyon tiszta. A ma már rituálévá vált fürdés is így kezdődött: sütött a nap, hívogatta a kristálytiszta víz, ami nem mellesleg négy fokos volt, a levegő pedig kettő. Az első pillanatok fájdalmasak, de a hidegterápia kiváló regeneráló hatású. Intenzíven evez, de a fáradtság a fürdés után eltűnik az izmaiból. Véleménye szerint a testet kihívásoknak kell kitenni – vagy ahogyan az édesapja szokta mondani, gyötörni kell –, hogy megmaradjanak azok a funkciók, amelyek egykor az életben maradáshoz kellettek. S kellenek azok az emberek is, akik hozzá hasonlóan extrém dolgokat művelnek, hogy megmutassák, milyen, amikor kilépnek a komfortzónájukból. Szabolcs, ha teheti akár egy egész napot a folyón tölt, naplementéig marad. A logisztikával igyekszik nem terhelni a családját, ezért először felfelé evez, mégpedig kivétel nélkül egyedül. Az evezés számára a sportértékén túl meditatív szerepet is betölt. Minden zugba beevez, akár úgy, hogy a jeget töri maga előtt a kajakkal. Gyakran kiszáll, barangol, megfigyeli az állatokat, fényképez vagy éppen a szemközti parton zajló életet figyeli. Az egyik kedvenc helye az Ordasi-félsziget, ahol igazi hóvirág-tenger fogadja tél végén. A Tolnai-holtág pedig a tavi rózsáknak, hattyúknak köszönheti a varázsát. Ide el szokta kísérni felesége is. A nagyobb kihívásokat tartogató vizeket viszont egyik barátjával, Ujhelyi Lacival fedezték fel. Négynapos túrát szerveztek vadkempingezéssel az Adriára, ahol olyan hatalmas hullámokkal kellett megbirkózniuk, hogy egymást sem látták. A kalandnak a Bóra hurrikán vetett véget. Természetesen belekóstolt a vadvízi evezésbe is. – Állati jó volt, nagyon bejött, de költségesebb, időigényesebb, ezért direkt tőből elnyestem, mert ímmel-ámmal nem tudok csinálni semmit – árulja el.

– Mire az orgona nyílik, általában megfog a nap – reagál a barnaságát firtató kérdésre Lisztmajer Balázs. Képes rettentő korán felkelni, hogy időben végezzen a munkájával, és evezhessen mielőtt a gyerekekért kell mennie. Hétvégén pedig azért kel hajnalban, hogy a napfelkeltét a stégen élhesse át. Ilyenkor meditálásra is szakít időt. Évszaktól függetlenül hetente három-négy alkalommal evez, szezonban nagyjából ugyanennyiszer családostól száll vízre. Gyakorta spontán, mindenféle előkészület nélkül indulnak el. – A gyerekeim és a feleségem után a Duna a szerelmem – szögezi le. Felesége és három fiuk is rajonganak a Dunáért. – Igazi dunai család vagyunk – summázza Balázs, aki elmondása szerint a PSE pályán focizva nőtt fel. Szülei válása után az Alvégre költöztek, ő pedig kajakra váltott, mert rájött: a Dunán lenni jó, és kajakozni a sok sportsérülés miatt tropára ment térddel is élvezet. Innen már nem volt visszaút: megvette az első versenykajakját, majd miután megismerkedett Zsófival, szert tett az első csónakjára is. – Ezt rengeteg segítséggel ugyan, de én magam csináltam. Kitaláltam, milyet szeretnék, lemodelleztük, leszabták a lemezt és össze raktuk – avat be. Hiába volt ez az álomhajó, egy másik álomért feláldozta, a mindennapos dunai kilátásért: az árából átépíttette a nem sokkal korábban épült házukat, hogy rálásson a folyóra. – Ha kitalálok valamit, addig megyek, amíg lesz belőle valami – mondja. Így volt ez a telek megvásárlásával is, amelyen korábban nap mint nap átsétált kajakkal a vállán, a házátalakítással és a stéggel is, amit maguk építettek elsőként a környéken. Balázs örömmel nyugtázza, hogy megépült a sólyázóhoz vezető út, és reméli, hogy lesz folytatás, hogy még többen élvezhessék azt, amit a folyó ad. – A víz energiája jó hatással van rám, és egyben van, hogy sportolok, természetben, csendben és egyedül vagyok. A sport és a Duna fegyelmezettségre és tiszteletre tanít. Fegyelmezettséget a testemnek, tiszteletet a természet iránt. Minden nap más, nincs két egyforma. De számomra a tavasz és a napfelkelte a legszebb – összegzi.

Ha valaki kedvet kapott ahhoz, hogy vízre szálljon, számára jó hír, hogy az ASE csónakházánál tavaly óta lehet bérelni túrakenut, kajakot, supot egész napra vagy akár csak egy órára. – Elsősorban olyanoknak ajánljuk, akiknek van már némi vízi jártasságuk, de június 6-án nyílt napot tartunk, ahol túravezetők segítségével bárki kipróbálhatja ezeket az eszközöket – mondja Tóth Márton, aki arról is tájékoztatott, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Bejárható Magyarország programja nyújt lehetőséget az eszközbérlésre. A vízitúrázásra pedig az ASE KenuzgAtom programja. Van lehetőség sárkányhajózásra is, ami újabban a csapatépítő programok népszerű eleme.

Megjelent a Paksi Hírnök május 8-i számában.