Újabb üteméhez érkezett a Kurcsatov utcai tömbbelső felújítása

Aláírták azt a kivitelezési szerződést, amely a Kurcsatov, a Babits Mihály, a Gagarin utcák és a Barátság útja által határolt tömbbelső teljes körű rekonstrukciójáról szól. A tömbbelső-fejlesztés harmadik fázisának részeként megújulnak a burkolatok, a parkolók, a zöldfelületek, a közművek, valamint korszerűsítik a közvilágítást a területen, és új utcabútorokat helyeznek ki. A sajtónyilvános szerződéskötésen Barnabás István alpolgármester elmondta, hogy a beruházás tervei még nyolc évvel ezelőtt készültek el, azonban a fejlesztés akkor nem valósult meg. A jelenlegi önkormányzati ciklus kezdetén ismét napirendre került a projekt, amelyhez a terveket aktualizálni kellett, ezt követően kiírták a közbeszerzési eljárást, összegzett az alpolgármester, aki egyben a körzet képviselője.

Forrás: TelePaks

Barnabás István hangsúlyozta, hogy az önkormányzat lakossági fórumon már tájékoztatta a környéken lakókat az új tervekről és a kivitelezés megkezdése előtt újabbat szerveznek. Ezen részletesen ismertetik majd a munkálatok ütemezését. A munkaterület átadására ezt követően kerülhet sor. A beruházás nettó értéke közel 250 millió forint, amely a tervezői költségbecslésnél kedvezőbb ajánlattal valósul meg. Éva Ákos, a kivitelezést végző Globe Aqua Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a projekt megvalósítása során folyamatosan egyeztetnek az önkormányzattal és az érintett hatóságokkal, a lakosság pedig a munkálatok előrehaladásáról is tájékoztatást kap majd. A kivitelező vállalása szerint a felújítás az év végére elkészül.