Víziközmű-beruházást végeztek az izraelita temetőben

Elkészült a víziközmű-beruházás az izraelita temetőben, a műszaki átadást augusztus 14-én tartották. A július közepén megkezdett beruházásban negyven folyóméteren épített ki szennyvíz- és ivóvízvezetéket közműcsatlakozásokkal a kivitelezőt Bau-Team Kft. Horváth Zoltán tanácsnok, a hármas számú választókörzet önkormányzati képviselője (PDF) elmondta, hogy a megvalósítás határidőre, jó minőségben készült el, valamint megköszönte a lakosság türelmét.

Forrás: TelePaks

Idén áprilisban döntött a képviselő-testület arról, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége által tervezett új ravatalozó, emléképület és mosdó megvalósítását biztosító ivóvíz, valamint szennyvíz bekötővezetéket kiépíti, a megvalósult bekötővezetékek tulajdonjogát pedig egyházi hitéleti ingatlan megvalósítása céljából térítésmentesen átruházza a szövetségnek, ezzel támogatva a megvalósulást.
Még tavaly novemberben a terület előkészítése érdekében önkéntes napot hirdetett Paks Város Önkormányzata azzal a céllal, hogy a résztvevők közösen takarítsanak ki egy jókora részt az Imre utcai zsidó temetőben. A városvezetés, intézmények és civil szervezetek tagjai dolgoztak együtt. Erről itt írtunk, a most befejeződött víziközmű-beruházás munkaterület átadásáról pedig itt.