Történetek Cseresznyéspusztáról (2. rész)
Cseresznyésben az 1900-as évek elején hozták létre az iskolát, hogy javítsanak a tanyasi gyerekek iskolázottságán. A Paks környéki pusztai elemi iskolákat a kiadott jegyzőkönyv szerint 1905. március 31-én állították fel, melyekhez a telket Gyapán Kovács Sebestyén Endre, Cseresznyésben Ledneczky Mihály, Csámpán Haaz János adta.
A cseresznyési iskola 1906. szeptember 1-én nyitotta meg kapuit, s az egytantermes, osztatlan iskolában a tanítók eleinte gyakran cserélődtek. Az első tanítónak Hótai Ferencet választották meg, aki szeptember végén már búcsúzott, így őt Hoffmann Ádám, majd Farkas Matild követte a pusztai katedrán. 1911-ben Farkas tanítónő átment Paksra, a katolikus iskolába, helyére Mórócz Máriát választották meg, 1913-ban pedig Horváth Imre érkezett az iskolához. Nagymamám osztályát az 1940-es évek elején Simoncsics Péterné tanította, ekkor kezdett a pusztán Pákolitz István, aki hol gyalog, hol kerékpárral járt ki munkahelyére Paksról, olykor messzebbről: „A Cseresznyés-pusztai iskolától Pakson, Dunakömlődön át igyekeztem Madocsára, ahol feleségem az óvodát vezette. Innét jártam ki a pusztára, naponta 42 km-t kerékpároztam, a selejtes külső és belső gumikat folyton foltozni, ragasztani kellett.”
A dunakömlődi születésű Karszt János (1925–2000) igazi néptanító volt, nemcsak oktatta, nevelte a gyerekeket, de segítette a cseresznyésieket is. 1946-ban kezdett a pusztán tanítani, rendszeresen vitte kirándulni a diákokat, filmvetítéseket szervezett, és aktív részt vállalt a közösség életében is. Az ő kezdeményezésére nyílt meg az első vegyes- és italbolt, megszervezte a tejcsarnokot, a telefonvezeték kiépítését. Szintén neki köszönhető a későbbi sóstói tábor, ahol napjainkban is gyermekek százai táboroznak. Egészen 1962-ig volt kint, de felesége, Zsuzsa néni is hét évet tanított a pusztán.
Haag Ferenc paksi tanácselnök már 1957-ben telefonállomást kért Cseresnyésbe, azt meg is ígérték az embereknek, akik társadalmi munkában a telefonoszlopokat is kitermelték, legyártották hozzá. A hálózatépítés ügye még évekig vajúdott, míg végre a posta kiépítette a 7 km-es vezetéket Paks és a puszta között, ahol elsőként a téeszt és az iskolát kapcsolták be a telefonhálózatba.
A régi egytantermes épületmag a mai ebédlőterem részén volt, 1961 nyarán már gőzerővel folytak az átépítés munkálatai, így az új kéttantermes iskolát tanévkezdésre sikerült is átadni. Az új iskola építése a hozzá tartozó nevelői lakással együtt 600 ezer forintba került, melyhez 417 ezer forint értékű társadalmi munkával járult hozzá a puszta lakossága. Az 1961. szeptember 10-i iskolaavató ünnepségen Aradi Imre paksi tanácselnök mondott beszédet, majd az új iskola kulcsait Karszt János vezetőtanító vette át.
Ebben az időben jelentkezett a meghirdetett tanítói állásokra az Arany-házaspár. Arany Béla egykor hajógépészként saját vontatóhajóval dolgozott a Dunán, majd amikor 1952-ben megnősült, felesége, Sárika és annak családja „megfertőzte” a pedagóguspálya iránti érdeklődéssel, és ő is elvégezte a tanítói főiskolát. A pusztára, a korábban átadott tanítói lakásba két lányukkal, Csillával és Tündével költöztek be. Erről az időszakról szép emlékeket őriznek az egykori cseresznyési diákok. Sárika néni összeszedte a jól éneklő diákokat, és kórust alapítottak, sőt még színjátszó csoportot is, amihez még a felnőttek is kedvet kaptak. A paksi Petőfi utcai kultúrházból hozták a színpadi kellékeket, a színpadot maguk ácsolták.
Az iskolánál ekkor már fiókkönyvtár is volt, a pusztai emberek szerettek olvasni, ezt bizonyítja a paksi könyvtárosok 1959-es beszámolója: „Meséltek Ledneczki Andrásról, aki Cseresnyés-pusztán lakik, és egyszer-egyszer egész batyu könyvet visz magával. Ugyanis ő szokott a saját családján kívül még jó néhány pusztai olvasónak könyvet vinni. Nem érnek rá valamennyien külön-külön begyalogolni a könyvtárba. A könyv viszont hozzátartozik az életükhöz.”
1963 tavaszán a paksi nőtanács és a Rákóczi tsz együtt rendezte meg az öregek napját Cseresznyésen. A puszta öregjei nagy örömmel készültek a tiszteletükre rendezett ünnepségre, melyen az iskolások Sárika néni vezetésével műsorral kedveskedtek az ünnepelteknek. A puszta akkori két legidősebb lakóját, a 90 éves Csapó Józsefnét és a 85 éves Toldi Ferencet egy-egy tortával ajándékozták meg az asszonyok.
A diákok ritkán hiányoztak az iskolából, a szülők szinte kivétel nélkül eljártak a szülői értekezletre. A gyerekek otthon is kivették a részüket a ház körüli munkából, az ő feladatuk iskola után jellemzően a jószág (főleg sertés és baromfi, a tehénállomány fokozatosan csökkent) gondozása, etetése, legelőre kihajtása, őrzése volt.
dr. Hanol János