Történetek Cseresznyéspusztáról (3. rész)

A cseresznyésiek szerették ezt a szétszórt települést, valószínűleg azért, mert mindig is szorgalmas, egymást becsülő emberek lakták. Majdnem mindenki rokon volt, mert a legtöbb ember Lacza, Ledneczki, illetve Mukli nevű volt. De laktak itt még Acsádi, Adorján, Benke, Bodahelyi, Dömény, Hipszki, Körösztös, Klippel, Kiss, Lehr, Madács, Noszkó családok, és még sokan mások. Még a névnapokat is megülték, amely összejövetel kisebb lakodalomnak is beillett, hasonlóan a disznótorhoz.

Bencze Barnabás (1941–2015) Kaposváron szerzett tanítói oklevelet 1963-ban, s még ez év augusztusában érkezett a pusztára az Arany házaspár mellé, ahol öt évet tanított. „Igazából azt sem tudtam, hol van Cseresznyés. A Molnár Jóska bácsi mondta: »mész a Györkönyi utcán és a telefonoszlopot követed, akkor megtalálod az iskolát«. Nyár volt, az úton »folyt« a homok, az iskola nagyon nehezen került elő. Amikor megérkeztem, Arany Béla tanár úr motort szerelt az udvaron, és rövid beszélgetés után mindenféle feladattal megbízott. Közel száz gyerek volt az iskolában” – emlékezett vissza később a pusztai évekre Bencze tanár úr, aki aztán 1968-ban tanári oklevelet kapott a Pécsi Tanárképző Főiskolán, s az év szeptemberétől a Bezerédj Általános Iskola rajztanára lett.

Az iskola környezetében még nem voltak erdők, az 1968 táján ültetett fenyves helyén még kajszibarackos ültetvény volt; a jegenyesorok és akácerdők helyén is rozsvetések voltak. Téli időben tisztán el lehetett látni az iskolától pár kilométerre fekvő Stelcer-tanyára is. A villamosítást is az Arany-házaspár járta ki, 1964-ben gyulladt fel először a villanyfény Cseresznyéspusztán. Arany Béla egy 1969-es interjúban így mesélt a puszta lakóiról: „…legalább hatvan motorkerékpár található a pusztán, körülbelül 20 televízió és minden háznál rádió. A tv készülék itt nagyon sok, hiszen a 90 család közül legfeljebb 40-nél vezették be eddig a villanyt, szóval minden második család vett tv-t. A gyerekeket kimondottan jól öltöztetik. A felső tagozat tanulóit időnként már fékezni kell, ne divatozzanak annyira. […] A fő kereseti forrás hosszú ideig a háztáji gazdaság volt. Sem az állami gazdaságban, sem a tsz-ben nem kerestek annyit az utóbbi évekig átlagosan, mint amennyit a háztájiból bevettek.”

1972 tavaszán a költészet ünnepén Margitai Ági színésznő érkezett a kis iskolába, szeptember végén pedig Pákolitz István újra meglátogatta a pusztát, ahol 26 éves korában tanított. Az úttörők a költő verseiből összeállított irodalmi műsorral kedveskedtek, a volt tanítványok – köztük nagymamám – pedig örömmel hallgatták egykori tanítójukat. Meg kell említeni Arany Béla barkácsműhelyét, amely a maga százéves esztergapadjával, hegesztőjével nemcsak a cseresznyésiek javítóbázisa, hanem az érdeklődő, arra érdemes gyerekek politechnikai műhelye is volt. 1975-ben még 44 diák tanult két összevont osztályban, az alsósokat Béla bácsi tanította az írásra, olvasásra, számolásra, a felsősöket pedig Sárika néni a magasabb tudományokra.

Az Arany házaspár 17 évet tanított a pusztán. Az utolsó évfolyam 1978-ban végzett, utána a körzetesítés nyomán az iskola megszűnt, a diákok autóbusszal jártak be a városba, s a tanítók is Paksra költöztek. A korszak zárásaként 1978. június 4-én tartották az iskolánál a pusztai tanítók találkozóját, ahol mintegy 30 tanító egy vidám hangulatú vacsorán idézte fel elmúlt időket. Itt született meg a gondolat: az üressé vált iskolából táborozó helyet kellene létesíteni. Az építése 1961-ben társadalmi munkában történt, így fontos volt a cseresznyésieknek is, hogy ne legyen eladva. Szántó Péter a járási művelődési osztály vezetőjeként megszervezte a felújítást, hogy 1981 nyarára megnyissák az épület kapuit nyári táborként. Karszt János és Bencze Barnabás voltak az első táborvezetők. A szalonnasütés, számháború a fenyvesben és a tábortűzgyújtás azóta sok-sok itteni táborban hagyománnyá vált.

1994-ben indult el Gutai István ötletéből a határon túli középiskolások olvasótábora, máig tartó hagyományként az iskolaépületben. A puszta egykor itt tanult paksi költőket is megihletett, úgy mint Acsádi Rozáliát (Cseresznyés, elengedlek) és Klippel Jánost (Cseresznyési homok-nyomok). 2013-ban még négy egykori pusztai tanító találkozott a felújított Cseresznyéskert Erdei Iskolánál: Feil Józsefné, Arany Béláné, Karszt Jánosné és Bencze Barnabás. 2016-ban Karszt János néptanító tiszteletére emléktáblát avattak az iskolaépület falán, ahová 2017 nyarán újabb is került, az összes egykori pusztai tanító nevével, ezen az avatáson már csak hárman voltak, közülük ma már csak Feilné Kókány Mária él.

dr. Hanol János