Két játékkal gazdagodott a dunakömlődi játszótér!

Két játékkal gazdagodott Dunakömlődön a focipálya mellett lévő játszótér! Az eszközök beszerzését, valamint a gumiburkolat kiépítését képviselői keretéből finanszírozta Spiesz József. A településen emellett lakossági felvetés alapján kerékpártárolókat is kihelyeztek a faluház, a háziorvosi rendelő, valamint az óvodánál lévő buszmegálló elé.

Tovább

Kiderült, kik nyerték a fotópályázatot!

Kihirdették a Településképi Arculati Kézikönyv kapcsán kiírt, Az én Paksom című fotópályázat eredményét. A szakmai zsűri kategóriánként kiválasztotta az első három helyezettet: Körösztös Ákost, Nagy Marcellt, illetve Molnár Martint. A győztes fotókat az alkotók nevével publikálják az arculati kézikönyvben. Az ünnepélyes eredményhirdetést június második felében tartják.

Tovább