Szerző: telepaks
Híradó – 2024.09.16.
Árvíz – a Belügyminisztérium szervezésében zajlik a védekezés. Szüreti felvonulás – az esőben is népszerű volt a dunakömlődi program. Atomfutás – majdnem 1300-an versenyeztek a hétvégén.
TovábbA szoptatás biológiai norma – világnapi rendezvényt tartottak a védőnők
A Szoptatás Világnapja alkalmából várták a kismamákat és a szülőket a paksi védőnők. A Csengey Dénes Kulturális Központban szeptember 13-án tartott rendezvényen előadásokat, élménybeszámolót hallgathattak meg a résztvevők és különféle témakörökben egyéni beszélgetésre is lehetőség adódott.
TovábbA Belügyminisztérium szervezésében zajlik az árvíz elleni védekezés
A Belügyminisztérium szervezésében zajlik az árvíz elleni védekezés. A tartós esőzések miatt nagy mennyiségű víz érkezik a Dunán az elkövetkező napokban. A szakemberek a 2013-as áradáshoz hasonlítják a most előrejelzett árvizet. A katasztrófavédelem felkészült, a hivatal az önállóan védekező önkormányzatoknak nyújt segítséget.
TovábbSzüreti Nap Dunakömlődön
Az eső ellenére is megtartották Dunakömlődön a hagyományos szüreti felvonulást. Leber Ferenc alpolgármester megnyitóbeszédét követően indult el a faluház elől a lovasokból, traktorokból álló menet, amelynek végállomása a helyi présházsor volt. Az esti kulturális programokat és a bált este a faluházban rendezték.
TovábbAz eső sem állította meg a futókat a hétvégén
A rossz idő ellenére sokan vettek részt a 12. Atomfutáson szeptember 14-én. A mozogni vágyó felnőttek és gyerekek a felkészültségüknek megfelelően idén is több távra nevezhettek. Aki pedig nem hétköznapi futóversenyre vágyott, a BrutálAtom három különböző nehézségű pályáján mérethette meg magát.
TovábbKözélet Közelről – 2024.09.16. – Rendkívüli testületi ülés összefoglaló
Rendkívüli ülést tartott Paks képviselő-testülete. A városvezetés napirendjén 5 témakör szerepelt. A Településképi Arculati Kézikönyv módosításán túl az egészségügyi alapellátási orvosi körzetekről is döntés született. Ezenkívül módosították a képviselők a Bóbita Bölcsőde és Konyha alapító okiratát. Az ülésen Paks polgármestere közérdekű bejelentéssel élt. Szabó Péter ismertette, hogy közös megegyezéssel sor került a város címzetes főjegyzőjének felmondására. A Közélet közelről magazinban a testületi ülés döntéseiről készült összefoglalónkat láthatják.
TovábbAz eltűnt városkép nyomában – A Hangya Szövetkezet Pakson
Folytatjuk időutazásunkat Paks múltjában, ezúttal a két világháború között a kereskedelmi életet markánsan meghatározó bolthálózattal, a Hangyával foglalkozunk.
Tovább









