Paksi Advent az Atom téren

Jövő hét végén kezdődik az advent időszaka, amelynek keretében Paks Város Önkormányzata és a Csengey Dénes Kulturális Központ idén is színes programokkal várja a lakosságot: ünnepi gyertyagyújtások, koncertek, adventi vásár és kísérőprogramok teszik teljessé az ünnepre hangolódást. Megújult jégpálya, új karácsonyi fények, valamint szilveszteri utcabál gondoskodik arról, hogy minden korosztály megtalálja a számára megfelelő kikapcsolódást.

Tovább

Megáldották az újborokat

Megtartotta a hagyományos újboráldást- és ásást a Dunakömlődi Lussonium Borbarátok Egyesülete a településrész présházsorán november 15-én. Ezen az estén sem maradhatott el a libahajtás, a gyerekek örömére. Erb József katolikus plébános áldotta meg az újborokat, Klippel János verseit és Vass János történeti visszatekintését is meghallgathatták a jelenlevők. Az esemény végén kiásták a tavalyi borokat és elásták az újakat. Ezt követően fáklyás felvonulás indult a dunakömlődi faluházba, ahol vacsora várta a meghívottakat.

Tovább

Közélet Közelről – 2025.11.17. – Vendég: Kudorné Szanyi Katalin

Három témában várták fórumra a társasházak közös képviselőit és az érdeklődőket a köztisztaság hete alkalmából a városháza nagytermében. A meghirdetett témák között szerepelt a rovar és rágcsálóirtás problémáinak megvitatása, a galambtalanítás szervezése, valamint a társasházaknál használt 1100 literes hulladékgyűjtő konténerekkel kapcsolatos kérdések. A rendezvényen elhangzottakat értékelve, a problémák megszüntetéséért akcióterv készült, erről beszélgetünk a fórum házigazdájával, kezdeményezőjével, Kudorné Szanyi Katalin tanácsnokasszonnyal (PDF).

Tovább

Jelentős összeggel érinti a város költségvetését a Versenyképes Járások II. Program

Erről is szó volt a legutóbbi rendkívüli képviselő-testületi ülésen. Paks polgármestere (PDF) ismertette, hogy mintegy 527 millió forintot fizet be a város a programba. Ebből az önkormányzathoz visszakerül 55 millió forint. A pénzt fejlesztésre fordítják. A Versenyképes Járások korábban azzal a céllal indult, hogy támogassa a helyi közösségeket a gazdasági növekedésben, infrastruktúra-fejlesztésben és fenntartható megoldások kialakításában.

Tovább

A legkisebb hősökért gyűltek össze a könyvtárban

A koraszülöttek világnapjához kapcsolódva idén is közös programot szervezett a Gyermekemért Alapítvány és a Paksi Pákolitz István Városi Könyvtár. A november 16-i rendezvényen az érdeklődők a szakmai tanácsok és információk mellett lelki támogatást, megerősítést is kaptak.

Tovább

Hit-Élet – 2025.11.14. – Fiatalok, hit és remény – Regionális Ifjúsági Találkozó Paks

A Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium adott otthont a Pécsi Egyházmegye regionális ifjúsági találkozójának november 8-án. A programon résztvevő fiatalok közösen gondolkodtak, imádkoztak és tanúságot tettek hitükről, életcéljaikról, valamint a nyári római ifjúsági zarándoklat élményeiről. A találkozók célja, hogy a fiatalok a közösségben, egymást erősítve találják meg helyüket az egyházban és a mindennapi élet kihívásai mellett is megéljék hitüket.

Tovább