Pályázati forrásokból újul meg a gyapai közösségi ház

A gyapai közösségi ház felújítását tervezi Paks önkormányzata, ehhez a közelmúltban 13 millió forintot nyert a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány pályázatán. Ebből az összegből a szakemberek az aljzatbetonozást végzik el és kicserélik a nyílászárókat. A hatvanas években épült ház teljes felújítása érdekében több pályázati forrást vesz igénybe az önkormányzat.

Tovább

Fuss, ússz, kerékpározz a gyermekedért!

Több mint 360-an vettek részt Fuss, ússz, kerékpározz a gyermekedért tömegsport rendezvényen! A pandémia miatt egy hosszabb kihagyás után 2022-ben újra a medencébe ugorhattak a gyermekek és szüleik szombaton délelőtt Pakson. A Paksi Sportegyesület szervezésében április másodikán valamennyi oktatási intézményből érkeztek tanulók, hogy több hosszt teljesítsenek. A program április 23-án a futással, május 7-én a kerékpározással folytatódik majd.

Tovább

Tavaszváró játszóház a sportcsarnokban

Hosszú idő után újból játszóházat szervezhetett az Atomerőmű Sportegyesület Szabadidő Szakosztálya. A szombati esemény témája a tavasz volt, az évszakhoz kapcsolódó kézműves foglalkozásokkal, arcfestéssel, terápiás kutyákkal várták a családokat. Emellett különböző labdajátékokat is kipróbálhattak a gyerekek. A kisebbekre pedig egy babasarok is várt.

Tovább

Közélet Közelről – 2022.04.04. – Süli János

A közel százszázalékos feldolgozottsági adatok szerint a választópolgárok 63.82 százaléka támogatta szavazatával, így Süli János a Tolna megyei hármas számú választókerület új országgyűlési képviselője. Az itt indulók közül Bencze János, az Ellenzéki Összefogás jelöltje 27 %, Árvai Tibor, a Mi hazánk aspiránsa 6,7, Halász Gergely, a Normális Élet Pártja 1.3, Laczkó Péter a Megoldás Mozgalom jelöltje 1 százalékot kapott.

Tovább

Védőnőknek tartottak előadást a divatról a városi múzeumban

A paksi védőnőknek tartottak divatbemutatót a városi múzeum munkatársai április 1-jén délután. A rendezvénnyel az egészségügyi dolgozók pandémia alatt tanúsított hozzáállását és munkáját hálálták meg a múzeum munkatársai, akik korhű jelmezekben vonultak fel a védőnők előtt. Közben a múzeum igazgatója tartott előadást az 1770-estől az 1880-as évekig tartó korszakról, annak divatjáról.

Tovább

Süli Jánosra voksoltak a legtöbben Tolna megyei hármas választókerületben

Nagyarányú győzelem a Tolna megyei hármas választókerületben. Majdnem 99 százalékos feldolgozottságnál a választópolgárok 63,82 százaléka támogatta voksával Süli Jánost. A Fidesz-KDNP jelöltjére 24 526 szavazat érkezett. Az Egységben Magyarországért jelöltjére Bencze Jánosra 10 405-en, a Mi Hazánk jelöltjére Árvai Tiborra 2 589-en szavaztak április harmadikán. A Normális Élet Párt jelöltjére Halász Gergelyre 501-en, a Megoldás Mozgalom jelöltjére Laczkó Péterre 410-en voksoltak vasárnap.

Tovább

Befejeződtek a munkálatok

Új szálláshelyet avattak Fadd-Domboriban. A PIP Közép-Duna Menti Térségfejlesztési Nonprofit Kft. még 2021 áprilisában kezdte el a korábbi kemping, egykori hotel és porta épület rekonstrukcióját. A fő cél a lakhatás fejlesztése volt, a Paks II. projekttel összefüggésben ugyanis több ezer munkavállaló érkezése várható a térségbe. A munkálatok a tervezett határidőre, 2022. március végére befejeződtek.

Tovább

Munkahelyi bölcsődét alakított ki az MVM Csoport Pakson

Budapest után Pakson is munkahelyi bölcsődét hozott létre az MVM Csoport a növekvő gyereklétszám miatt. A Villany utcában található társasház földszintjén alakították ki a gyermekellátó intézményt a Paksi Atomerőműben dolgozók gyermekei számára. Az Atommanók Bölcsőde májustól 16 gyermeket fogad majd. A modern környezet és játékok mellett egy szolárzuhany és egy mobil párakapu is várja a kicsiket a bölcsődében.

Tovább

Író-olvasó találkozó Aknai Péterrel

Író-olvasó találkozót tartottak a Paksi Városi Múzeumban. Aknai Péter “A Kisbéka anatómiája” és a “Ház a fenyők mögött” című könyvek kapcsán osztotta meg Dunához fűződő élményeit. Az esemény része a Legyen a Duna Igazi Közügyünk Közhasznú Egyesület által szervezett hat alkalmas rendezvénysorozatnak, amelynek középpontjában a Duna áll.

Tovább