Közélet Közelről – 2022.03.14. – VOSZ Prima Gála

Megyei Prima díjat vehetett át Molnár Imréné Ancika az Önzetlenül Segítők Paks Nonprofit Alapítvány vezetője és Lenkei István a Paks 2 Zrt. vezérigazgatója. A VOSZ Tolna megyei szervezete március 9-én tartotta gálaestjét Szekszárdon. Az ünnepségről szól Közélet Közelről című magazinunk.

Tovább

Az eltűnt városkép nyomában – A polgári fiúiskola megalapítása

1880 környékén vetődött fel az az igény Pakson, hogy előbb polgári, azután az érettségit is adó kereskedelmi középiskola létesüljön. Az eltűnt városkép nyomában című műsorunkban Dr. Hanol János helytörténész elmondja, hogyan alapították meg a polgári fiúiskolát, miként sikerült az oktatást elindítani 1893. szeptember elsején közbirtokos Korniss-család egykori kúriájának kertjében, amely ma a Bezerédj Általános Iskola tagépülete.

Tovább

Zászlót és kokárdát is készíthettek a gyerekek

Pénteken Paksra érkezett a We Love Tolna – Kultúrparti a Duna mentén elnevezésű program. A Paksi Képtárban bábszínház, jelvény- és kokárdakészítés is várta a paksi óvodásokat és iskolásokat. A rendezvénysorozat a megye értékeire fókuszál. A március 10-én Dunaföldváron indult program március 19-én Faddon, március 26-án pedig Decsen folytatódik.

Tovább

Megemlékezés a Székelykapunál

A Székely Szabadság Napja alkalmából tartott megemlékezést az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesülete a paksi Székelykapunál. Az eseményen, Orbán Attila, a Tolna Megyei Közgyűlés alelnöke és Bándi Imre, az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesületének elnöke köszöntötte az emlékezőket. A megemlékezést Fábián Zoltán erdélyi származású zenész mellett Thököly Vajk előadása is színesítette.

Tovább