Szezonnyitó kitelepülés

Idén is meghirdeti nyaralókártya programját a rendőrség. A hatóság szerint Szekszárdon és Pakson is ki lehet tölteni az adatlapot. A címek megadását követően az egyenruhások rendszeresen ellenőrzik majd az otthonokat, amikor a tulajdonosok elutaznak nyaralni. A Tolna megyei Rendőr-főkapitányság Domboriban hívta fel a figyelmet a nyári időszak veszélyeire, például a lakás- és nyaralóbetörésekre.

Tovább

Paksi Értékek a Vár a megye programon

Tradicionális halászlé, aranyérmes siller borok. Paks idén is képviselteti magát a Vár a megye elnevezésű programon. A paksi állomásnál számos helyi, valamint megyei értéket ízlelhetnek meg az érdeklődők. A Tolna megyei Önkormányzat szervezésében ezúttal a váraljai parkerdőben várják a látogatókat. Június 17-én pénteken délután 2 órakor pedig az is kiderül, hogy 2022-ben mely helyi értékek válhatnak Tolnaikummá, vagyis kerülhetnek be a Tolna megyei Értéktárba.

Tovább

Mobiltanösvényeken is megismerhető az Ürgemező állatvilága

Lecseréli az információs táblákat az Ürgemezőn sikeres pályázatainak köszönhetően a Paksi Ökocsiga Közhasznú Egyesület. Az elavult táblák helyett QR-kódos leolvasók várják majd a túrázókat. Az új tájékoztatóeszközökkel, leolvasókkal a pedagógusokat is megismerteti az egyesület. A régi táblákat felújítást követően a Cseresznyéskert Erdei Iskolában helyezték el.

Tovább

Az én Atomcity-m fotópályázat

Fotópályázat indul Az én Atomcity-m névvel. A szervezők várnak minden olyan fényképet, amelyekkel egy-egy pillanatot örökít meg a készítő Paks életéből. A képeket június 17. és július 8. között várják az Atomcity Facebook-oldalára. A legjobb 20 fényképből kiállítást szerveznek a Csengey Dénes Kulturális Központban. A legjobb képért járó fődíj pedig egy okostelefon lesz.

Tovább

Közélet Közelről – 2022.06.15. – XXI. TETT-re kész nap

Közéleti magazinunkban összefoglalót láthatnak a XXI. TETT-re kész napról, aminek ezúttal Véménd adott otthont június 10-én. Az esemény gerincét képező sajtótájékoztató és tudományos tanácskozás mellett a személyes párbeszédek kibontakozására is kiváló alkalmat biztosított a hagyományos rendezvény.

Tovább