Pakson koncerteznek a Pannon Filharmonikusok

Folyamatosak a térzenekoncertek Paks utcáin és terein. Az önkormányzat még az elmúlt évben sikeresen szerepelt az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Tér-zene program pályázatán, ennek köszönhetően június 20-án az Erzsébet Nagy Szálloda éttermének teraszán a Pannon Filharmonikusok Zenekar ad koncertet, de azt követően is több helyszínen szólal meg a zene, egészen június 30-ig.

Tovább

Megkötötték a szerződést

Mintegy 22 rendezvényt tartalmaz az a programsorozat, amelyet a Nyitott Paks című projekt keretében szervez a közeljövőben Paks Város Önkormányzata. Érzékenyítő és kulturális események várják majd a jövőben a harmadik országból érkező állampolgárokat. A program a beilleszkedést segíti és befogadó környezetet alakít ki a Paks II. projekt kapcsán érkezőknek. A programokhoz kapcsolódó megállapodást kedden írta alá Szabó Péter Paks polgármestere és Komendó Beatrix ügyvezető. A projekt a Belügyminisztérium és az Európai Unió társfinanszírozásában valósul meg.

Tovább

Egy kis tudatossággal elkerülhető a baj

Besurranás, alkalmi lopások, lakásbetörések. Ezeknek a bűncselekmények száma növekedhet meg a nyári hónapokban a statisztikák szerint. Pedig néhány egyszerű óvintézkedéssel ezek elkerülhetők. A Tolna Megyei Rendőr-kapitányság szóvivője elmondta, mi mindenre érdemes odafigyelnie a tulajdonosnak az áldozattá válás elkerülése érdekében.

Tovább

XXI. TETTre kész nap

Töretlen a bizalom a radioaktívhulladék-tároló környezetében. A XXI. TETTre kész napnak Véménd – a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás egyik tagtelepülése – adott otthont június 10-én. Az esemény gerincét képező tudományos tanácskozás mellett a személyes párbeszédek kibontakozására is kiváló alkalmat biztosított a hagyományos rendezvény. A programra látogatók átfogó tájékoztatást kaptak az RHK Kft. működéséről, valamint az NRHT időszakos biztonsági felülvizsgálatról.

Tovább

Alkalmas a fürdésre Dombori vize

Alkalmas a fürdésre Fadd-Dombori Holt-Duna ága – állapította meg a Tolna Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya. Annak érdekében, hogy ez így is maradjon, a faddi önkormányzat – a helyiekkel és cégekkel összefogva – lépéseket tesz a holtágból hiányzó vízmennyiség pótlására. A szivattyúk beindításához szükséges forrás egy része már rendelkezésre áll.

Tovább