Megújult a II. számú rendelőintézet

Az elmúlt másfél évben komoly felújítások történtek a II. számú rendelőintézetben. A beruházásról Szabó Péter polgármester és dr. Bodnár Imre, a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatója számolt be sajtótájékoztatón a Barátság úti épületben, január 5-én. Egyebek között a hőközpontnak, az első emelet váróinak, majd a földszinti rendelőknek a felújítása is megtörtént, nyílászárókat cseréltek, fotocellás ajtókat szereltek fel, korszerűsödött az épület villamos hálózata. A beruházás önkormányzati forrásból, közel 60 millió forintból valósult meg.

Tovább

Nincs életveszélyben a megkéselt férfi

Napokon belül hazamehet a kórházból az újévi késelés áldozata. Mint ismert, január elsején egy 20 éves román férfi mellkason szúrta szomszédját Kajdacson. A sebesültet életveszélyes állapotban vitték kórházba, de információink szerint már jobban van. A támadó egyébként két másik férfit is megsebesített késével, a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Ha bebizonyosodik a bűnössége akár 8 év börtönt is kaphat.

Tovább

Folytatódnak a felújítások

További 3 út kap új burkolatot az idei év elején Pakson. A mintegy 294 millió forintos útfelújítási csomagról szóló projektet keddi sajtótájékoztatóján jelentette be Szabó Péter. Paks polgármestere elmondta, felújítják a Gábor Áron utcát, a Kálvária utcát és a Kápolna utca Bölcsőde előtti szakaszát. Paks polgármestere szerint hamarosan indul a közbeszerzés, márciusban pedig a munkagépek is a helyszínekre érkezhetnek. Az útfelújításokat Magyarország Kormánya támogatja, a megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően nem csak kényelmesebb lesz a közlekedés a 3 utcában, hanem biztonságosabb is.

Tovább

Sikeres évet zárt az ASE kajak-kenu szakosztálya

Sikeres évet zárt az ASE kajak-kenu szakosztálya. A 91 egyesület közül a 9. helyen végeztek a bajnoki pontversenyben. Bedecs Ferenc az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu szakosztályának vezetőedzője és Tóth Márton, Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu szakosztályának edzője tájékoztatott a 2021-es év tapasztalatairól és a decemberi szintfelmérő eredményeiről a Lelátó című magazinunkban.

Tovább

Lelátó – 2022.01.04. – Bedecs Ferenc és Tóth Márton

Sportmagazinunkban ezúttal, az elmúlt hét sporteseményeiről szóló összefoglaló mellett, a decemberben tartott kajak-kenu szintfelmérőről tájékoztat, Bedecs Ferenc az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu szakosztályának vezetőedzője, valamint Tóth Márton, utánpótlás edző.

Tovább

Oltási akciónapok lesznek januárban Pakson is

Januárban minden csütörtök és péntek délután, és szombaton egész nap lesz oltási akció a Paksi Gyógyászati Központban is csakúgy, mint a kórházi oltópontokon és járásközponti szakrendelők oltópontjain. Ekkor előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet menni vakcináért. A háziorvosok is folytatják az oltást a rendelési időben, és legalább egy januári péntek délután és szombaton is oltanak előzetes bejelentkezés nélkül. Ha a háziorvos vállalja, akkor nemcsak egy, hanem akár négy alkalommal is tarthat oltási akciót – jelentette be dr. Bodnár Imre, a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatója Szabó Péter polgármesterrel közös sajtótájékoztatóján ma a városházán.

Tovább