Fél évvel meghosszabbodnak a lejárt okmányok

A kormány száznyolcvan nappal meghosszabbította a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, vagy annak megszűnését követően 15 napon belül lejáró okmányok érvényességét. Az erről szóló törvényjavaslat elfogadásával egyéb jelentős könnyítések is életbe lépnek, amelyek nemcsak a kényelmes, hanem a hatékonyabb és gyorsabb ügyintézést szolgálják.

Tovább

Megbeszélést tartott a városépítő bizottság

Ősszel ismét megnyitják a tízmillió forintos pályázati keretet a védett épületek felújításának támogatására, tanulmány készül a parkolási problémák enyhítéséért és beléptetőrendszer kiépítését tervezik az idősek otthonában – egyebek mellett ezekről a témákról tárgyalt ülésén a városépítő bizottság.

Tovább

2,7 millió forint gyűlt össze Katrina gyógyulásáért

Összesen 2,7 millió forint gyűlt össze Katrina javára a hétvégén megszervezett jótékonysági labdarúgó-mérkőzésen. A leukémiával küzdő kislány gyógyulásáért a Dárdai Pál által vezetett Dárdai Hertha Team lépett a pályára a Katrináért Tolna Team ellen. Az esemény védnöke Süli János miniszter volt.

Tovább

Aláírták a kivitelezési szerződést a Búzavirág és a Pákolitz utcák korszerűsítésére

Július 13-án elkezdődik a Búzavirág utca Zápor és Kölcsey utcák által határolt szakaszának, valamint a Pákolitz utcának a felújítása – jelentette be Szabó Péter. A kivitelezésről szóló szerződést Paks polgármestere és a rekonstrukcióval megbízott Amalfi Hungária Kft. képviselője, Szűcs Zoltán írták alá.

Tovább