Felcsendültek a tömbbelső-koncertsorozat utolsó dallamai

László Boldizsár és felesége, Nánási Helga koncertjével zárták a Tömbbelsőkoncertek hétről hétre elnevezésű programsorozatot. Az eseményen Szabó Péter polgármester elmondta, hogy ötletgazdaként nagyon örül a program sikerének, a TelePaks elő közvetítéseinek köszönhetően megközelítően 220 ezer ember láthatta és hallhatta a koncertsorozat mindegyikét.

Tovább

Felújították a Barátság úti gyermekorvosi rendelőket

A három gyermekorvosi rendelőnek helyet biztosító földszint épületrész korszerűsítésével folytatódott idén a Paksi Gyógyászati Központ Barátság úti rendelőintézetének tavaly elkezdődött teljes körű felújítása. A beruházás befejeződött, július közepétől már a megszépült rendelőkben fogadják a körzetekben élő gyermekeket.

Tovább

Szinergia – 2020.07.06.

Jelentős mérföldkőhöz érkezett az atomerőmű-beruházás, a Paks II. projekttársaság június 30-án benyújtotta a létesítésiengedély-kérelmet a nukleáris hatóságnak. Az Országos Atomenergia Hivatalnak 12 hónapja van a dokumentáció elbírálására, amit 3 hónappal meghosszabbíthat. Süli János miniszter a projekt jelentős lépéséről elsőként a térség polgármestereinek számolt be, majd sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta, hogy a dokumentáció azt támasztja alá, hogy a Paksra tervezett blokkok minden tekintetben megfelelnek a magyar és európai uniós szabályoknak, biztonsági követelményeknek.

Tovább

Vasadi Andrásné kapta a Deák Ferenc-díjat

Vasadi Andrásné vehette át a Deák Ferenc-díjat a köztisztviselői nap alkalmából rendezett esten, amit Szabó Péter polgármester adott át a kitüntetettnek. Az elismerést 2004 óta kétévente adják át. A Deák Ferenc-díjat a Paksi Polgármesteri Hivatal alkalmazásában álló, kimagasló teljesítményt nyújtó köztisztviselők elismerésére alapították.

Tovább

Megnyitják a paksi gyógyfürdőt

A szokott rend szerint fogadják a vendégeket a paksi gyógyfürdőben július 13-tól – jelentette be Szabó Péter polgármester. A városvezető sajtótájékoztatóján elmondta, hogy minden szolgáltatást a szokott rend szerint működtetnek tovább. Dr. Bodnár Imre, a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatója elmondta, hogy új eljárásrend szerint működtetik az intézményt, így az élményelemek közül a permetképződéssel járó elemeket nem üzemelik be.

Tovább

Megújul a Búzavirág utca

Megújul a Búzavirág utca, a rekonstrukció előtt Szabó Péter polgármester és Leber Ferenc, a körzet képviselője a helyszínen tájékozódott. A kivitelezés a tervek szerint júliusban kezdődik, a munkálatokat, amely nettó 192 millió forintba kerül, az Amalfi Hungária Kft. végzi. Az útburkolat aszfaltozása, valamint a járda korszerűsítése mellett a csapadékvízelvezetési problémákat is megszüntetik a szakemberek. A fejlesztést megelőzően lakossági fórum is lesz.

Tovább

Átadták a Barátság úti gyermekorvosi rendelőt

Elkészült a Paksi Gyógyászati Központ Barátság úti rendelőintézetében található gyermekorvosi rendelő. A komplexum teljes körű rekonstrukciója tavaly kezdődött, amely idén a földszinten található épületrésszel folytatódott. A szakemberek kicserélték a nyílászárókat és a padlóburkolatot, korszerűsítették a fűtőberendezéseket és a mosdókat, teljes körű elektromoshálózat-kiváltás is történt, valamint a bútorzat is vadonatúj lett. A kivitelezést a Ba-Tu Kft. végezte, a felújítás mintegy 40 millió forintba került.

Tovább