Fitt-Élet – 2020.03.13.

Minden nő szekrényében rejtezik egy olyan estélyi ruha, amelyet legfeljebb három alkalommal tudott felvenni. Az öltözködés ritkán szerepel a környezetvédelem kiemelt témaköréi közé, pedig a ruhaipar az egyik legkörnyezetszennyezőbb iparágak egyike. A Fitt-Élet mostani adásában Juhász Szilvia üzlettulajdonossal egy estélyi ruhát varázsoltunk újjá. Köszönjük Bálint Márta varrónő munkáját!

Tovább

Elfogadta a testület a következő hét év gazdasági programját

Az önkormányzat szervezési és működési szabályzatától, valamint 2020. évi közbeszerzési tervéről és 2020–2026 közötti gazdasági programjáról is határozott a képviselő-testület legutóbbi ülésén. A város vezetése emellett kiírta az iparosított és a hagyományos technológiával épült lakások és lakóházak energia-megtakarítást eredményező pályázatait, és módosította a lakások és helyiségek bérletéről, valamint a lakáscélú helyi támogatásokról szóló rendeletét. A testület 2020-ban a „Paks Város Közbiztonságáért” kitüntetést dr. Kuti István rendőr alezredesnek, a város korábbi rendőrkapitányának adományozza.

Tovább

Megelőző intézkedések a templomokban is

A koronavírussal kapcsolatban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is megelőző intézkedéseket vezetett be. A templomokban például kiürítették a szenteltvíztartókat, lefóliázták a gyóntatófülkék rácsos ablakait, továbbá kérték a plébánosokat, hogy a szentmisék előtt és után fertőtlenítsék kezüket. A megelőző intézkedéseket Pakson is megtette a plébánia.

Tovább

Kiemelt szerepe van az egyéni felelősségnek

Kiemelt szerepe van az egyéni felelősségnek a koronavírus járvány terjedésének megakadályozásában. Ezt Szabó Péter mondta hétfői sajtótájékoztatóján. Mint arról beszámoltunk, Paks polgármestere a napokban jelentette be, hogy a koronavírus megelőző intézkedései kapcsán elmaradnak a március tizenötödikei ünnepségek a városban. A Tisztes Polgár kitüntetést is várhatóan a Város Napján adják át. Szabó Péter kiemelte, ha bárki érzékeli magán a vírus tüneteit, ne menjen az orvoshoz, hanem hívja fel telefonon, ezzel is gátolva az esetleges betegség terjedését.

Tovább