Azonnali intézkedések az egészségügyi ellátásban

Azonnali intézkedéseket vezetett be az egészségügyi ellátásban az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A Paksi Gyógyászati Központ főigazgatója hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, az egészségügyi ellátást úgy kell átszervezniük, hogy a közvetlen betegellátásban – az orvos, szakdolgozó, egyéb egészségügyi dolgozó és a beteg közötti személyes találkozásban – csak 65 év alattiak vegyenek részt. A Gyógyászati Központot érinti továbbá az az intézkedés is, hogy a fürdőgyógyászat hétfőtől, az egynapos sebészet keddtől nem működik.

Tovább

Feljelentést tett rémhírterjesztés és rágalmazás miatt Leber Ferenc

Feljelentést tett rémhírterjesztés és rágalmazás miatt Leber Ferenc. Paks alpolgármestere kedden délután házikaranténból tájékoztatta a sajtó képviselőit arról, hogy a napokban a közösségi oldalon megjelent hírek miatt intézkedett. Az alpolgármester november elején pár napig tartózkodott Kínában. Emiatt támadták az internetes felületen, pedig akkor a koronavírus-járvány még nem robbant ki. Leber Ferenc szerint a hazaérkezése óta több mint 4 hónap telt el, tünetei nincsenek.

Tovább

Közélet Közelről – 2020.03.16. – Megemlékezés az 1848. március 15-i forradalom évfordulóján

Rendhagyó műsorral emlékezünk meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 172. évfordulójáról. A koszorúzáson készült felvétel után Szabó Péter, Paks polgármestere emlékezik meg a szabadságharc hőseiről, majd az Energetikai Szakgimnázium és Kollégium diákjainak Szent István téren tavaly bemutatott ünnepi műsorát láthatják.

Tovább

Olaszországban nyaralt a képviselő

Lemondásra szólította fel hétfő délutáni sajtótájékoztatóján Szabó Péter, Paks polgármestere Barnabás Istvánt. A Paksi Deák Ferenc egyesület képviselőjéről a napokban derült ki, hogy a koronavírus egyik gócpontjának számító Olaszországban nyaralt március 7-én. A képviselő hazatérve, a városvezetés szerint, senkit sem tájékoztatott az útjáról és egészségi állapotáról, helyette bement dolgozni munkahelyére az RHK Kft.-be, valamint részt vett a március 11-i képviselő-testületi ülésen, majd az azt követő sajtótájékoztatón is. Paks polgármestere szerint a PDF képviselője felelőtlenül viselkedett, magatartásával kockáztatta a város lakóinak egészségét. Szabó Péter azt kérte a testület azon tagjaitól, akik jelen voltak a legutóbbi ülésen, lehetőség szerint vonuljanak önkéntes karanténba.

Tovább