Nő dinnyével – előadás a képtárban

Nő dinnyével – erre a műalkotásra épült az Apropó Színitársulat és a PistiEst zenekar együttműködésében megvalósuló zenés előadás február 28-án a Paksi Képtárban. Az este folyamán a magányos lényt ismerhettük meg, ahogyan a csarnokban végighaladt a festmények megelevenedett világain. Az előadás műfaja az Apropó színjátszói számára is újdonságot jelentett.

Tovább

31 éve város Dunaföldvár

31 éve város Dunaföldvár. Az évforduló alkalmából szombaton díjazta a város vezetése azokat, akik maradandót alkottak az elmúlt esztendőben. Tóth Norbert cukrász is öregbítette a város hírnevét, ugyanis 2019-ben ő készítette az „ország tortáját”. A mesteri tevékenység elismeréseként Dunaföldvár önkormányzata városi díszpolgári címet adott Tóth Norbertnek. Rajta kívül a várossá nyilvánítás alkalmából további díjak is gazdára találtak a hétvégén.

Tovább

Közlekedésbiztonsági versennyel folytatódott a városismereti vetélkedő

Mi városunk, Paks címmel hirdetett várostörténeti vetélkedőt még 2018-ban Bunkóczi András. Az első évben elméleti feladatokban, 2019-ben sportban mérették meg magukat a város középiskolásai, 2020-ban pedig ismét az elméleti tudásé a főszerep. A városi múzeumban tartott első fordulót követően ezekben a hetekben a paksi rendőrkapitányság által összeállított feladatokat kell megoldaniuk a középiskolásoknak. A Vak Bottyán gimnázium hatfős csapata február 28-án töltött egy délelőttöt a közlekedésbiztonsági tesztek megoldásával és ügyességi versennyel.

Tovább

Tanácskozás a gyermek- és a fiatalkorúak védelméről

Pedagógusok, a munkaügyi központ, a bíróság és a gyermekjóléti szolgálat munkatársai is részt vettek a 17. Városi Gyermekjóléti Tanácskozáson. A programot Szántó Zoltán alpolgármester nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta, hogy gyermek- és ifjúságvédelmi stratégiát szeretnének kialakítani a városban.

Tovább