Pakson találtak otthonra

Itt adott minden, ami számomra fontos, nekem már Paks az otthonom – mondja Gévay Zsolt, a Paksi FC másodedzője. A futball hozta Paksra, de ma már nemcsak a hivatása köti ide, hanem a családja is. Az életét a foci irányítja, de ez a profilét velejárója. Ha tehetné, sem csinálna semmit másként, mert sokat fektetett a sportba, de sokat is kapott általa…

Tovább

Jó napot, mi újság? – Prof. Dr. Kiszl Péter

Harminchárom évesen már intézetigazgató volt a paksi származású Prof. Dr. Kiszl Péter, aki márciusban átvehette a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. Általános iskolai, gimnáziumi tanáraitól kapott motiváció is segítette, hogy a könyvtár- és információtudomány terén kiemelkedőt alkosson, de családi gyökereit sem felejtette el…

Tovább

Három témában kérdezhettek az érdeklődők

Társasházi közös képviselőket és lakosokat is várt Paks Város Önkormányzata fórumra április 14-én. A városházán megtartott eseményen elsőként a hulladékgazdálkodás helyi kérdései kaptak figyelmet. A MOHU ügyféltámogatás vezetőjének tájékoztatóját követően a résztvevők kérdezhettek. Heringes Anita, Paks polgármestere az elsők között arról érdeklődött, miként lehetne hasznosítani a társulás tulajdonában lévő sárga tetejű edényeket kommunális hulladék szállításához…

Tovább

Várni kell a végeredményre a térségben

Kirívó esemény és rendbontás nélkül zajlott le a választás a Tolna 03-as választókerületben. Szoros a jelenlegi eredmény. A valasztas.hu oldalon megjelent információk alapján Süli János, a Fidesz– KDNP jelöltje 98,80 százalékos feldolgozottságnál 138 vokssal előzi meg Cseh Tamást, a Tisza Párt színeiben induló kihívót. A választási bizottság tájékoztatása szerint a voksolás eredménye jelenleg nem jogerős, a végeredmény a héten várható…

Tovább