Megérkezett a biztonsági nagyberendezés

Mintegy 3200 km megtétele után augusztus 1-jén Oroszországból Paksra érkezett a Paks II. Atomerőmű első új blokkjának zónaolvadék-csapdája. Ez az első, hosszú gyártási idejű nagyberendezés, amelyet az építkezés kezdeti fázisában építenek be. A több mint 730 tonnás zónaolvadék-csapda a reaktortartály alatt helyezkedik majd el és a majdani reaktorblokk egyik legfontosabb passzív biztonsági rendszere.

Tovább

Szent István Napok 2024.

Négy napon keresztül, két helyszínen zajlanak az idei évben a Szent István Napok a Csengey Dénes Kulturális Központ szervezésében. Augusztus 17-19. között koncertekkel, gyermekprogramokkal, gasztroudvarral, kézműves vásárral várnak minden érdeklődőt az Ürgemezei Pihenőparkba, augusztus 20-án pedig ünnepi megemlékezéssel, kenyérszenteléssel a Jézus Szíve templomba.

Tovább

Tolna és Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata kapja a helyi adókötelezettségből származó bevételeket

A Magyar Közlöny július 31-én kiadott száma szerint Magyarország Kormánya különleges gazdasági övezetté nyilvánította a város közigazgatási területén elhelyezkedő, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartására irányuló beruházás megvalósítását szolgáló ingatlanokat. Heringes Anita, a PDF megválasztott polgármestere reagált a döntésre.

Tovább

Népszerű volt a Falunap Madocsán

Kétnapos Falunapot szerveztek Madocsán július 26-án és 27-én. A rendezvényen a szervezők gyermekprogramokkal, halászléfőző versennyel, kulturális műsorokkal és koncertekkel várták az érdeklődőket. A 26. Falunapon kiosztották a Madocsa Község Díszpolgára címet is, melyet idén dr. Skrenyó Margit és Tarczal Gyuláné vehetett át.

Tovább

Közösségépítő sportverseny az Ürgemezi Strandon

A Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Paksi Önkéntes Tűzoltó Sport- és Hagyományőrző Egyesület 26. alkalommal rendezte meg július utolsó hétvégéjén a Tűzkakas Országos Strandfoci Bajnokságot. A megmérettetésnek idén is a paksi Ürgemezei Strand adott otthont.

Tovább

Két elismerésre vár javaslatokat az önkormányzat

Pro Urbe emlékérem, illetve Díszpolgári cím adományozására vár javaslatokat Paks Város Önkormányzata. Mindkét elismerés esetén paksi lakosok és szervezetek tehetnek javaslatot a kitüntetett személyére, amit indoklással együtt dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyzőhöz kell eljuttatni 2024. augusztus 23-ig a Paksi Polgármesteri Hivatalba.

Tovább