A jó pálinka a hosszú élet titka

Kilencven éves szépkorú lakost köszöntött Paks polgármestere január 12-én. Gadányi József Tamásiban született 1934. január 1-jén. A paksi Dobó utcába 2004-ben költöztek feleségével. Két fia, négy unokája és két dédunokája születetett. Józsi bácsi feleségét 2013-ban veszítette el. Nyugdíjas éveiben is aktív maradt. Szeret TV-t nézni, a focimeccseket nyomon követi. Gadányi József a jó magyar pálinkát tartja a hosszú élet titkának.

Tovább

Azahriah mindent vitt

Mozgalmas volt 2023 a Csengey Dénes Kulturális Központ életében: számos kiállításon, koncerten vehetett részt a közönség, jelen volt az intézmény városi rendezvényeken, az általa szervezett augusztusi Azahriah koncertre pedig megközelítőleg 15 ezer ember gyűlt össze az ürgemezőn. A Paletta című kulturális magazinban Márkus Zalán, a központ igazgatója beszélt az elmúlt évről és az idei tervekről.

Tovább

Sorozatban a harmadik évét teljesítette sikeresen a Paksi Közlekedési Kft.

Több mint fél millió kilométert tettek meg a paksi zöldbuszok kipufogógáz kibocsátás nélkül. Az elektromos járműflottával 2023-ban is sikeresen végezte a szolgáltatást a Paksi Közlekedési Kft. A stabil menetteljesítményen kívül azt is sikerként könyvelte el a cég, hogy az utazó közönség is elégedett volt, ráadásul a jegy és bérleteladás 30%-kal emelkedett az előző évhez képest.

Tovább

Életet menthet a szén-monoxid érzékelő

Bár javult az arány 2022-höz képest azonban még így is 13-szor riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt tavaly. A Tolna vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság napokban megjelentetett összesítéséből kiderül, hogy 2023 májusában egy esetben áldozatot is követelt a mérgező gáz Pakson. A hivatal most is hangsúlyozza, hogy a tragédiák elkerülése érdekében gondoskodni kell az állandó és automatikus szellőzésről, a berendezések ellenőrzéséről, és érdemes egy szén-monoxid-érzékelőt is beszerezni.

Tovább

Új gépek kerültek az egészségházba

Nem volt egyszerű év, így értékelte a tavalyi esztendőt Madocsa polgármestere. Baksa Ferenc szerint kisebb beruházásokat meg tudtak valósítani a településen, a karbantartást, felújításokat is sikeresen teljesítették az önkormányzat intézményeiben. A nehézségek ellenére a helyi egészségházába is tudtak új gépeket beszerezni és több utca is megújult a településen.

Tovább

Idén is lesz Atomfutás

Megjelent az idei, sorozatban a 12. Atomfutás versenykiírása, és hamarosan az előnevezés is elkezdődik. Az Atomfutás és a Brutálatom időpontja szeptember 14. 2024-ben is többféle táv közül választhatnak a résztvevők a megmérettetésen, amely az Atom100 része is. A versenysorozat a kaposvári félmaratonnal veszi kezdetét február 4-én. Az öt futóversenyből összesen négyet kell az idei év során teljesíteni azoknak, akik szeptemberben, a sorozat végén értékes jutalomban szeretnének részesülni.

Tovább

Elmarad a január 13-ra meghirdetett Vízkereszti Kaland Gerjenben

A település polgármestere arról tájékoztatott, hogy a Duna magas vízállása miatt el kellett tolni a hétvégi jeges csobbanást. A rendezvény pótlását illetően két lehetséges dátumot jelöltek meg a szervezők, így az is előfordulhat, hogy februárban kerülhet sor a hideg vizes fürdőzésre. A szervezők azt ígérik, időben fogják majd jelezni, ha kiderül az új időpont.

Tovább