Tizennegyedik alkalommal rendezték meg az Országos Siller Borversenyt

Több mint száz borminta érkezett az idei Országos Siller Borversenyre. A megmérettetést tizennegyedik alkalommal rendezte meg a Paks, Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesülete. A mustrát Szabó Péter, Paks polgármestere, a rendezvény társadalmi fővédnöke nyitotta meg a Sárgödör téren.

Tovább

Huszonöt éves lett a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft.

Az Erzsébet Nagy Szállodában tartott ünnepségen kötetlen beszélgetés keretében emlékeztek vissza az egykori munkatársak és jelenleg is a cégnél dolgozó szakemberek az RHK Kft. létrejöttére, az elért eredményekre. Dr. Kereki Ferenc, a cég ügyvezető igazgatója szerint az elmúlt évek legnagyobb sikere, hogy a kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladékok tárolására eredetileg tervezett 16 kamra helyett kutatásaik szerint elegendő hat is, ezzel 40 milliárd forintot lehet megtakarítani a jövőben.

Tovább

Paksi Polgári Estéket hirdetnek

Új rendezvénysorozatot indít útjára a Paksi Deák Ferenc Egyesület. Június 8-án veszi kezdetét a program, az első est vendége Lengyel Róbert Siófok független polgármestere lesz – tájékoztatott pénteken Mezősi Árpád. A PDF képviselője hozzátette, minden érdeklődőt várnak az ingyenes rendezvényre a Csengey Dénes Kulturális Központ nagyklubjába, este 5 órától.

Tovább

Átadták a „Gyermekeinkért” kitüntetéseket

A pedagógusoknak mondott köszönetet Paks önkormányzata nevében Szabó Péter polgármester. A május 31-i városi ünnepségen, tizenegy nyugdíjba vonuló pedagógust köszöntött a városvezetés, három arany és egy vasdiploma átadására került sor. A rendezvényen a képviselő-testület által korábban odaítélt Gyermekeinkért kitüntetéseket is átadta Paks polgármestere. Az elismerést 2023-ban Bartal Edit és Hegedüs Ferencné vehette át.

Tovább

Ingyenes kuka csere Pakson és a környező településeken

25 000 szelektív hulladékgyűjtőt cserélnek ki Pakson és a környező településeken. A városban 6000 új kukát helyeznek ki, a családi házaknál és a lakótelepnél egyaránt. Az edények cseréje a szelektív hulladék szállítás napján fog történni – mondta Paks polgármestere. Június ötödikétől kezdik meg a folyamatot és megközelítőleg egy hónapig tart majd. A cseréért nem kell fizetnie a lakosságnak.

Tovább

Múzeumos élménynap a Teller Ede vetélkedő nyerteseinek

Az Atomenergetikai Múzeum szervezett élménynapot a Teller Ede vetélkedő nyerteseinek. Május 31-én a paksi ASE csónakháznál várta a program a diákokat. A tanulók látványos fizikai kísérleteket tekinthettek meg, különleges járművekbe ülhettek be, csapatversenyen vehettek részt, továbbá kipróbálhatták, hogy milyen jól céloznak fegyverrel.

Tovább

Megközelítőleg száz gyermek fog énekelni a Duna Grunddal Pakson

Magyar és angol nyelvű slágerek csendülnek fel a Csengey Dénes Kulturális Központ előtt június 4-én. Paksi, dunaföldvári és tolnai általános iskolások énekelnek majd, megközelítőleg százan, a Duna Grund program keretében. Az esemény szervezője és karnagya Cseke Klára, aki orosz és ukrán nemzetiségű gyerekeket is hívott a kórusba.

Tovább