Ipari informatikát is tanulhatnak szeptembertől az ESZI-ben

Nyílt napot tartottak az Energetikai Technikum és Kollégiumban. A rendezvényt ebben a tanévben is kétszer szervezték meg, hogy valamennyi érdeklődő nyolcadik osztályos megtekinthesse a technikum teljes képzési kínálatát. A hagyományos igazgatói tájékoztatót november 19-én az ágazatok bemutatkozása követte, a diákok a műhelyekben a gépeket is kipróbálhatták. A nyílt napon elhangzott: szeptemberben elindul az ipari informatika ágazat.

Tovább

Jubileumot ünnepelt a Hétszínvirág óvoda

Fennállásának 75. évfordulóját ünnepelte a Paksi Benedek Elek Óvoda Hétszínvirág Tagóvodája. A jubileum tiszteletére november 20-án és 21-én változatos programokkal várták a gyerekeket és az óvoda egykori munkatársait. A jeles alkalomhoz kapcsolódva a gyerekekkel közösen egy fát is elültettek az intézmény udvarán az óvoda környezettudatos szemléletének jegyében.

Tovább

November 10-e óta téli üzemmódra váltott a Magyar Közút NZrt.

Munkatársaik 12 órás váltott műszakokban dolgoznak, vagyis 24 órás szolgálatot biztosítanak a téli hónapokban. A cég országosan 31 ezer kilométernyi úthálózatért felel. Becze Szabolcs Tolna vármegyei igazgató a közéleti magazinban azt mondta, a közlekedőknek is van tennivalójuk, minden télen újra és újra meg kell tanulni együtt élni az időjárással, közös felelős magatartást tanúsítva az utazásokkor.

Tovább

Három évtizedes munkát ismertek el

Harminc éve alakult meg a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége paksi csoportja. Az évfordulót november 20-án hálaadó szentmisével ünnepelték a Jézus Szíve katolikus templomban. A liturgiában közreműködött a KÉSZ országos elnöke is. A szentmise végén Gangel Margit, a helyi csoport vezetője mondott beszédet, aki november 8-án a szövetség őszi küldöttgyűlésén átvehette az alapítóról elnevezett Csanád Béla-díjat.

Tovább

Újabb fejlesztések a 2-es számú választókerületben

A 2-es számú választókerület újabb utcáiban indulhat el a teljes körű felújítás. A Hajnal utca után most a Csónak és a Halász utcák korszerűsítéséről tájékoztatják a lakókat. Nagy Balázs, a körzet önkormányzati képviselője (PDF) november 25-én lakossági fórumra várja az érintetteket a városháza nagytermébe, ahol bemutatják a két utcát érintő pályázat terveit és a várható fejlesztéseket.

Tovább

Negyedszer módosult az idei költségvetés

A változtatást egyhangú 12 igennel fogadta el a Paks képviselő-testülete november 20-án. A büdzsé változásán kívül több mint 15 témában mondta ki a végső döntést a városvezetés. Módosult például a helyi adókról szóló rendelet, a hivatal belső szervezeti tagozódása és megalkották a DC Dunakom Zrt. szervezeti és működési szabályzatát.

Tovább

Juharfa lett az év fája 2025-ben Pakson

Az ÖKO Munkacsoport Alapítvány által indított internetes szavazáson három paksi fa közül választhatott a lakosság, a legtöbb voksot a Fehérvári úti katolikus temető ravatalozója mellett álló juharfa kapta. A matuzsálemre Jantnerné Oláh Ilona elnök a hagyományoknak megfelelően elhelyezte az alapítvány tábláját.

Tovább