Főszerepben a Helyi Építési Szabályzat

A településrendezési eszközök módosítása kapcsán tartott lakossági fórumot Paks Város Önkormányzata. A Városházán rendezett eseményen ezúttal az övezeti besorolásokról kérdezhettek az érdeklődők. A résztvevő partnerek a közösségi érdekre vagy a jogos magánérdekre vonatkozóan adhattak javaslatokat, fogalmazhattak meg véleményeket.

Tovább

A fa szerepelt az előadás központjában

Az Élet fája címmel tartott előadást Balla Ede Zsolt, erdélyi kutató az ÖKO Munkacsoport Alapítvány szervezésében október 8-án a Duna Hotelben. Balla Ede Zsolt több, mint egy évtizede kötődik az alapítványhoz, ismeri a szervezet munkásságát. Előadásában a fáról, mint a teremtés és az élet csodájáról beszélt.

Tovább

A szüret emlékei elevenedtek fel a Helytörténeti Klubban

A Paksi Városi Múzeum új kezdeményezéseként megtartották a Helytörténeti Klub első találkozóját október 8-án. A kötetlen beszélgetésen a szüret témája került a középpontba, a résztvevők személyes emlékeiket is megosztották egymással. A szervezők célja, hogy ezek az emlékek megmaradjanak, hiszen a ma története holnap már történelem.

Tovább

Kevesebb mint egy hónap van a határidőig

November 5-ig lehet pályázni a Bursa Hungarica ösztöndíjra. Arról, hogy Pakson idén is igényelhető a támogatás a képviselő-testület még szeptemberben döntött. A cél idén sem változott: az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatásban való részvételét támogatják. A benyújtott kérelmeket december 8-ig bírálják el.

Tovább

Nyomkövető interaktív foglalkozás a Hétszínvirág tagóvodában

Izgalmas természetismereti foglalkozáson vettek részt a Paksi Benedek Elek Óvoda Hétszínvirág Tagóvodájának növendékei. A gyerekek a Duna–Dráva Nemzeti Park szakemberétől az állatok nyomairól hallhattak érdekességeket. A program célja, hogy már kisgyermekkorban közelebb hozzák a természetet a fiatalsághoz.

Tovább

Tisztelet a hősöknek

Az Aradi Vértanúk emléke előtt hajtott főt Paks képviselő-testülete október 6-án. Az Evangélikus Temetőben rendezett eseményen Barnabás István mondott emlékbeszédet. Paks PDF-es alpolgármestere felidézte, hogy október 6-a mindenekelőtt annak a tizenhárom katonának az emléknapja, akiket 1849. október 6-án kivégeztek, de fontos, hogy azokról is szó essen, akik hazatértek, dolgoztak, családot alapítottak, és hosszú évtizedeken keresztül éltek még Pakson. Ezért gyűltek össze Petrich Ferenc majd Szeniczey Ferenc sírjánál. Ők nem csak 1848-as katonák voltak, hanem paksi polgárok is.

Tovább