Faller Dezső vehet át idén Pro Urbe emlékérmet

Pro Urbe emlékérmet adományoz a város Faller Dezsőnek Paks gazdasági, kulturális és társadalmi fejlődéséért végzett kiemelkedő tevékenységéért – így döntött októberi ülésén Paks képviselő-testülete. A testület szakbizottságok összetételének változásáról is döntött, véleményezték a KLIK által megállapított általános iskolai körzeteket, tárgyaltak a költségvetési rendelet módosításáról, valamint elfogadták a Mezőföldi Regionális Víziközmű Kft., illetve a TelePaks Médiacentrum Nonprofit Kft. első félévi tevékenységéről szóló beszámolókat…

Tovább

Az aradi vértanúk emléknapján

– Az aradi vértanúkra emlékezünk, azokra a katonákra, akik az 1848-as forradalom és szabadságharc leverése után a kegyetlen megtorlás áldozatai voltak, akik önként vállalták a halált egy nemzetért, mely sokuknak nem is anyanemzete volt. Mégis a szabadságáért való küzdelmük, az azonos célba vetett hitük összekötötte őket. Hitték, hogy van lehetőség arra, hogy az az ország, melynek ők is részei, egyszer valóban szabaddá és önállóvá válhat – kezdte beszédét Szabó Péter, a nemzeti összetartozás emlékművénél tartott városi megemlékezésen, október 6-án…

Tovább

Védett épületek felújításának támogatására írtak ki pályázatot

A városépítő bizottság közzétette a védett épületek felújításának támogatására vonatkozó II. félévi pályázati felhívását. A pályázatokat 2018. október 5. és november 12. között lehet benyújtani, az értékelés határideje 2018. november 15. A részletes pályázati felhívás megtekinthető a paks.hu honlapon…

Tovább

Már lehet pályázni a Bursa Hungarica ösztöndíjra

Paks Város Önkormányzata idén is csatlakozott a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázathoz. A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer célja, hogy az esélyteremtés érdekében támogassa a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatásban való részvételét. A benyújtás határideje 2018. november 6…

Tovább

Készülnek a tervek a Duna-part rekonstrukciójához

Az Anna utcai lejárótól az Erzsébet Nagy Szálloda előtti Dózsa György úti csatlakozásig tartó Duna-parti szakasz teljes körű rekonstrukciójára készül az önkormányzat. A mintegy egymilliárd forintos beruházás vázlatterveit Szabó Péter polgármester és Klenk Csaba tervező ismertette sajtótájékoztatón…

Tovább