Közélet közelről – 2023.05.22. – Város napja

Idén is megszervezte a Város napja kulturális kavalkádot Paks Város Önkormányzata. A rendezvény május 19-én kiállításmegnyitóval vette kezdetét, másnap pedig a civil szervezetek, egyesületek hagyományos felvonulása nyitotta a programsorozatot. Megtartották a halászléfőző versenyt, az Atom téren egész nap tartottak a színpadi műsorok, fellépések. Az érdeklődés a rendezvény iránt folyamatos volt, a város napját Bye Alex és a Slepp koncertje zárta.

Tovább

Közélet Közelről – 2023.05.17. – Jubilált a Paksi Borbarát Klub

Fennállásának kerek 25. születésnapját ünnepelte a Paksi Borbarát Klub a Prelátusban. Kováts Balázs tiszteletbeli elnök, alapító köszöntőjében felidézte a klub alakulásának és működésének legfontosabb pillanatait. A negyed évszázad alatt körül-belül 200 alkalommal ültek össze a borbarátok, a meghívott vendég előadók között pedig a neves borászokon kívül még kozmetikus is szerepelt, aki a szőlőből készülő kozmetikumokról tartott előadást. A klub tagjai a születésnapon három pincészet borait kóstolták.

Tovább

Közélet Közelről – 2023.05.15. – XXIII. Német Nemzetiségi Nap

XXIII. alkalommal rendezte meg Német Nemzetiségi Napját a Paksi Német Nemzetiségi Önkormányzat. Május 13-án délután 15 órakor a Roger Schilling Blaskapelle koncertjével vette kezdetét az ünnepség a Táncsics parkban. A megnyitón Leber Ferenc Paks alpolgármestere és Féhr György a Paksi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke mondott köszöntőt. Hagyomány, hogy minden évben elismerik azon személyek munkáját, akik a német nemzetiségi kultúra ápolása, fejlesztése érdekében közéleti tevékenységet végeztek. Az Arany Rozmaring díjat 2023-ban Pápista László érdemelte ki.

Tovább

Közélet Közelről – 2023.05.08. – Köves Péter és Visnyei Adorján Zsolt

Mozgalmas időszakon van túl a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Az első negyedévben a szabadtéri és lakástüzek adták a legtöbb feladatot, de a februári törökországi földrengés is okozott munkát bőven. A Közélet közelről című magazinunkban erről beszél Köves Péter, a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője és Visnyei Adorján Zsolt tűzoltó főtörzsőrmester, a HUNOR mentőszervezet tagja.

Tovább

Közélet Közelről – 2023.05.01. – Emléktábla avatás a Kalkuttai Szent Teréz Katolikus Óvodában

Emléktáblát avattak a Kalkuttai Szent Teréz Katolikus Óvodánál április 26-án. A gránitból készült alkotáson Kalkuttai Szent Teréz intelmeit lehet elolvasni. Az albán származású római katolikus apáca a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrend alapítója volt. Tevékenységéért Nobel-békedíjat és számos magas kitüntetést vehetett át. Az emléktábla avatást foglaljuk össze Közélet Közelről című magazinunkban.

Tovább

Közélet Közelről – 2023.04.13. – Ágazati képzőközpontot hoztak létre Pakson

Gyakorlatorientált gazdasági képzést tartanak Tolna vármegyei diákoknak Pakson. Ágazati képzőközpontot hozott létre ugyanis a Barta Csoport, amelyet hivatalosan március 30-án adtak át. A vállalat vezetői azért kapcsolódtak be a képzésbe, mert fontosnak tartják a társadalmi felelősségvállalást, és elkötelezettek az oktatás irányába.

Tovább

Közélet Közelről – 2023.03.27. – Paks II. a BME állásbörzéjén

150 kiállító, több mint 4000 álláslehetőség. 53. alkalommal rendezték meg a Műegyetemi Állásbörzét, amelyre főállásúakat, illetve a részmunkaidős lehetőségek és szakmai gyakornoki programok iránt érdeklődőket is várták. Külön állomással készült a Paks II. Zrt. is. A két új atomerőművi blokk létesítésén dolgozó projekttársaságnál a pályakezdők és a már több éves munkatapasztalattal rendelkezők is tájékoztatást kaptak az aktív álláshirdetésekről.

Tovább