Közélet Közelről – 2019.03.13. – Kovács Pál

A paksi atomerőmű két új blokkjának megépítését a meglévő áramtermelő kapacitások kiesése teszi szükségessé – ezt mondta sajtótájékoztatóján Kovács Pál. Az új paksi blokkok tervezéséért és megépítéséért felelős államtitkár kiemelte, Magyarországon tavaly olyan sok áramot fogyasztottunk, amennyit korábban még soha, ráadásul a rendszerterhelési rekord idén már több alkalommal is megdőlt. Szavai szerint az ellátásbiztonság érdekében olyan hazai forrásokra kell támaszkodnunk, amelyek az időjárástól függetlenül, éjjel-nappal képesek nagy mennyiségű villamos energia előállítására.

Tovább

Közélet Közelről – 2019.03.11. – Naperőmű

Az ország legnagyobb naperőművét adták át március ötödikén Pakson! Összesen 74 ezer panelt alakíttatott ki az MVM Csoport az atomerőmű szomszédságában. A 20,6 megawatt teljesítményű napelemfarm 8500 háztartásnak, vagyis mintegy 20 ezer embernek állít elő villamosenergiát. A 9 milliárd forintos beruházás költségeinek 65 százalékát saját forrásból, 35 százalékát az Európai Unió támogatásból finanszírozta az MVM Csoport.

Tovább

Közélet Közelről – 2019.03.04. – Szabó Péter

Közműépítés, útfelújítás, új városközpont megvalósítására a Táncsics park és a volt konzervgyári területek fejlesztése, sportcsarnok-, jégcsarnoképítés és a stadion építéséhez ingatlan vásárlás – ezekre a célokra 8 milliárd 17 millió forintot biztosít a paksi önkormányzat számára fejlesztési támogatásként Magyarország Kormánya. Ezekről a fejlesztésekről, illetve a város február 20-án elfogadott új költségvetéséről és egyéb terveiről hallhatnak részleteket közéleti magazinunkban.

Tovább

Közélet Közelről – 2019.02.25. – Kalkuttai Szent Teréz Óvoda

Kopácsolás, talicskazörgés és láncfűrészzúgás fogad egyelőre mindenkit, aki elhalad a paksi Kossuth Lajos utca 2-es házszámú épület mellett. Szeptemberben itt nyitja meg kapuit a Kalkuttai Szent Teréz Óvoda és mivel a mostani állapotok nem teszik lehetővé a gyerekek befogadását, javában zajlik a felújítás. A látványtervek szinte magukért beszélnek, gyakorlatilag a falakon kívül minden megújul az épületen. A munkaterületet február 18-án Udvardy György pécsi megyéspüspök is megtekintette. A bejárás után meg is áldotta a leendő óvoda épületét. Az eseményen természetesen a TelePaks stábja is forgatott.

Tovább

Közélet Közelről – 2019.02.04. – OECD Nemzetközi Konferencia

Az atomenergia és a megújulók együttes alkalmazásának lehetőségeit vizsgálja az OECD NEA azaz a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Nukleáris Energia Ügynöksége új tanulmánya, amelynek bemutatóját Magyarországon tartották egy nemzetközi konferencia keretében.

Tovább

Közélet Közelről – 2019.01.28. – Paks 2 sajtótájékoztató

Rövidesen elkészül az új paksi blokkok felvonulási területének áramellátását biztosító transzformátorállomás – erről is beszélt a napokban a TelePaks Televízió stúdiójában Lenkei István, a Paks II. Zrt. vezérigazgatója és Mittler István kommunikációs igazgató. A szakemberek arról is beszámoltak, hogy biztosított a terület az orosz fél számára az első felvonulási épületek részére. Ezek építését a közeljövőben elkezdi a Roszatom.

Tovább