Táborban a kosárpalánták
Atom Manó kosártábort szervezett az Atomerőmű SE kosárlabda-szakosztálya. Az egyhetes foglalkozáson a legkisebb korosztály a játék alapjaival ismerkedik, amit számos szabadidős program színesít.
TovábbAtom Manó kosártábort szervezett az Atomerőmű SE kosárlabda-szakosztálya. Az egyhetes foglalkozáson a legkisebb korosztály a játék alapjaival ismerkedik, amit számos szabadidős program színesít.
TovábbHa kedd, akkor Lelátó! Sportmagazinunkban ezúttal a Gerjen – Lőrinci labdarúgó mérkőzésről láthatnak bővebb összefoglalót, a felek az NB 3-as tagságért mérkőztek a hétvégén a Tolna megyei településen. Műsorunk második felében pedig az Atomerőmű SE megye 3-as labdarúgó csapatának tagjai értékelik a piros kékek 20/21-es szereplését, valamint szóba kerül a megye 2-es feljutás gondolata is. Dallos Tibor vendégei a stúdióban, Kiss Mihály, Krizák Milán és Tímár Kristóf, az ASE labdarúgói.
TovábbTavasszal megkezdődtek a felnőtt és utánpótlásversenyek a kajak-kenu sportágban. Az Atomerőmű SE sportolói megfelelő állapotban várták a különböző megmérettetéseket, melyeken számos érmet szereztek. Az első olimpiai válogatón kenu egyes 500 méteren Pupp Noémi B döntőbe került.
TovábbÉvek óta sok bosszúságot okoz az Atomerőmű SE sportcsarnokának tetőzete. Legutóbb idén áprilisban, a férfi kosárlabda-bajnokság rájátszásakor, a játéktérre csöpögő esővíz miatt bő kétórás megszakítás után folytathatták a mérkőzést a csapatok. A csarnok az építése óta eltelt évtizedek alatt több felújításon is átesett, de ezek sem szüntették meg a beázásokat. A május végén induló átépítési munkálatokról Bedecs Ferenc szakmai igazgatót kérdeztük…
TovábbSportmagazinunkban ezúttal a kajak-kenu olimpiai válogatón, az utánpótlásversenyeken és a maratoni országos bajnokságon elért paksi sikerek a téma. Dallos Tibor szerkesztő vendégei Bedecs Ferenc, az Atomerőmű SE kajak-kenu szakosztályának vezetője és Tóth Márton szakedző.
TovábbTeljes körű tető- és küzdőtér-felújítás kezdődik az Atomerőmű sportcsarnokban. A rekonstrukció nagyságrendileg 500 millió forintba kerül, amit a piros-kék klub saját forrásból biztosít.
TovábbSportmagazinunkban a hétvége sporteseményei mellett a kosárlabdáé lesz a főszerep. A paksiak idei teljesítményét dr. Kovács Antal ügyvezető és Pavlik Jan szakosztályvezető értékelte.
TovábbTöbb magyar fiatalt, kevesebb külföldi játékost tervez keretébe a jövőben az Atomerőmű SE férfi NB I.-es kosárlabdacsapata, a sportcsarnok felújítása májusban kezdődhet. A paksiak idei teljesítményét dr. Kovács Antal ügyvezető és Pavlik Jan szakosztályvezető értékelte.
Tovább96:94-re kikapott az Atomerőmű SE férfi NB I.-es kosárlabdacsapata Szegeden a bajnoki negyeddöntő harmadik mérkőzésén, így 3:0-s összesítéssel a Tisza-parti alakulat jutott a legjobb négy közé. A paksiak a 2020/21-es szezonban a 6. helyen végeztek.
TovábbNagyon nehéz helyzetben vágott neki a rájátszás harmadik mérkőzésének az Atomerőmű SE NB I/A-s férfi kosárlabdacsapata. A szegedi 22 pontos és a paksi 23 pontos vereség, valamint a mutatott játék alapján, egyértelműen a Tisza-partiak voltak az összecsapás esélyesei. Nem könnyítette meg a paksi csapat dolgát, hogy a Gesztenyés úti vereség után Braniszlav Dzunics vezetőedző lemondott. A mai (04.23.) mérkőzésen Jan Pavlik látta el a vezetőedzői feladatokat, kevésen múlott, hogy csak egy meccses lett a megbízatása. Naturtex-SZTE-Szedeák – Atomerőmű SE 96-94 (23-22, 27-18, 19-28, 27-26). Az egyik fél három győzelméig tartó párharcot a Szeged nyerte 3-0-ra…
Tovább