Segítségnyújtás nélkül elhajtottak, elítélték őket

250 ezer forint bírságra ítélte a Paksi járásbíróság azt a házaspárt, amelynek tagjai a vád szerint segítségnyújtás nélkül hajtottak el egy balesetet szenvedett úton, fekvő nő mellett még 2018-ban, Nagydorog közelében. Az áldozat akkor még élt, később azonban belehalt a sérüléseibe, amiket előtte nem sokkal egy gázoló okozott. A bíróság azért ítélte el a házaspárt, mert bár nem ők ütötték el a hatvan év körüli áldozatot, meg kellett volna állniuk és hívniuk kellett volna a mentőt.

Tovább

Hét év fegyházra ítélték a dunakömlődi lövöldözőt

Hét év fegyházra ítélte a bíróság azt a férfit, aki a vád szerint 2018 nyarán puskával lőtte le ismerősét Dunakömlődön. Az áldozatot csak a gyors segítség és budapesti műtét mentette meg. Sebei maradandó fogyatékossággal gyógyultak. A lövöldöző 20 évnél is több büntetést kaphatott volna, a bíróság azonban az ügyben több enyhítő körülményt is figyelembe vett. Az ítélet nem jogerős.

Tovább

Hat év börtön a zenetanárnak

Hat év börtönre ítélte a bíróság azt a paksi zenetanárt, aki a vád szerint gyerekeket molesztált az általa szervezett művészeti táborban. 2014-ben és 2015-ben kislányokkal aludt a sátrakban. Volt, akit simogatott és meg is csókolt. Az egyik áldozat anyja jött rá a történtekre, amikor egy internetes beszélgetésben kislánya azt írta, szerelmes a szervezőbe. Ezután tettek feljelentést. A pedagógus fellebbezett az ítélet ellen, így az egyelőre nem jogerős.

Tovább