Átadták a Céggyűrű kitüntetéseket
Harmincnegyedik alkalommal adták át az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. legrangosabb elismerését, a Céggyűrű kitüntetést…
TovábbHarmincnegyedik alkalommal adták át az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. legrangosabb elismerését, a Céggyűrű kitüntetést…
TovábbHúszan vehették át az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. egyik legrangosabb elismerését a Céggyűrűt október 18-án. A kitüntetést 1992 óta azok kapják, akiket a kollektíva javaslatai alapján erre érdemesnek ítélnek. A vállalat így ismeri el a kiemelkedően jó munkát végző munkavállalók tevékenységét és erősíti a társasághoz tartozás érzését.
TovábbKészülve az üzemidő-hosszabbításra, kiemelkedően fontossá válnak az olyan értékek, mint a csapatmunka, szakmai igényesség, az egymás és az atomerőmű biztonsága iránti elkötelezettség. Erről beszélt az idei céggyűrű-ünnepségen az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója. Horváth Péter János kiemelte, hogy az erőmű egyik legfontosabb értéke a csapat kötőereje…
TovábbHarminckettedik alkalommal adták át az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. legrangosabb kitüntetését, a Céggyűrűt. A dolgozói közösségtől kilencven javaslat érkezett, így ez alkalommal sem volt könnyű helyzetben a kuratórium, hiszen minden esztendőben húszan vehetik át a rangos elismerést…
Tovább2023-ban is 20-an vehettek át céggyűrűt az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által szervezett ünnepségen október 19-én este. A leadási határidőig 77 zárt borítékban 90 személyre érkezett javaslat. A Céggyűrű Kuratórium közleménye szerint a beérkezett jelöltek listáját június 22-én értékelték és összeállították a 17 személyre vonatkozó javaslatot. Ezzel egyetértve további három személy kitüntetéséről vezérigazgatói döntés született.
TovábbA munkát ismerték el. 20-an vehettek át céggyűrűt az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által szervezett ünnepségen csütörtökön este. Az elismeréseket Pekárik Géza adta át. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója szerint komoly értékrendet képvisel a vállalat, a céggyűrű jelöltek listája pedig ezt hivatott tovább örökíteni. Az ünnepségről szól mai műsorunk.
TovábbA munkát ismerték el. 20-an vehettek át céggyűrűt az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által szervezett ünnepségen csütörtökön este. Az elismeréseket Pekárik Géza adta át. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója szerint komoly értékrendet képvisel a vállalat, a céggyűrű jelöltek listája pedig ezt hivatott tovább örökíteni.
TovábbHuszan vehettek át céggyűrűt az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. október 13-án tartott ünnepi estjén. Az elismeréseket Pekárik Géza, a cég vezérigazgatója adta át…
TovábbHarmincadik alkalommal adták át az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. legrangosabb elismerését a Céggyűrű kitüntetést…
Tovább30. alkalommal ismerte el kiváló dolgozóit a MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Céggyűrű-kitüntetéssel. Az elismerést azok a dolgozók kaphatják meg, akiket a kollektíva javaslatai alapján a kuratórium erre érdemesnek ítélt. A kitüntetést idén is húsz dolgozó vehette át.
Tovább