Ünnepvárás és tudomány az Atomenergetikai Múzeumban

„Varázslatos múzeum” elnevezéssel szervezett ünnepváró programot az Atomenergetikai Múzeum. A rendezvényen mintegy 600 gyermeket és felnőttet fogadtak, karácsonyi tematikájú kézműves foglalkozással, rejtvényekkel, a tudós ünnepi szobájával. Nem maradhattak el a tudományos előadások sem, Härtlein Károly és Vincze Bálint jóvoltából.

Tovább

Paks polgármestere is vitt csomagot

Elkezdődött a karácsonyi csomagok kiszállítása. A város önkormányzata évek óta támogatja ilyen módon az alacsony jövedelmű nyugdíjasokat. Az ünnepek közeledtével azok a szép korúak, akik igényelték az ajándékot, meg is kapják az ötezer forint értékű csomagot. Szabó Péter polgármester december 1-jén két helyszínre személyesen vitte el az önkormányzat ajándékát. Bár a kiszállítás már elindult, továbbra is lehet igényeket leadni, december 5-ig.

Tovább

Közösen várják a karácsonyt

Karácsonyváró programot tartottak Csámpán. A településrészen már hosszú ideje hagyomány, hogy az ünnepek közeledtével a közösségi házban gyűlnek össze a lakosok. Szombaton délután kézműves foglalkozáson vehettek részt a látogatók, az ott készült díszek pedig a közös karácsonyfára kerültek fel. A rendezvényt Paks Város Önkormányzata támogatta.

Tovább

Karácsonyi támogatásra várják az igényeket

2023-ban is ajándékkal kedveskedik Paks Város Önkormányzata az alacsony jövedelmű nyugdíjasoknak. Ez már hagyomány a városban az ünnepek közeledtével. A csomag, amelyet idén is igényelni kell, nemcsak tartós élelmiszert, hanem kisebb ajándéktárgyat és édességet is tartalmaz majd. A dokumentum leadásának határideje november 27-e 16 óra. A karácsonyi ajándékcsomagot azok a nyugdíjasok igényelhetik, akiknek családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a 99.750 Ft-ot, egyedül élők esetén a 142.500 Ft-ot – hívta fel a figyelmet keddi sajtótájékoztatóján Szabó Péter Paks polgármestere.

Tovább

Közélet Közelről – 2022.12.23. – Köves Péter és Kis-Nagy Gyula

Nem eseménytelen az év végi időszak sem a Katasztrófavédelemnél, sem a Mentőszolgálatnál. Legutóbb a Tolna megyei Kisvejkén tragédiával végződött egy háztűz. Erről az esetről is beszélünk mai műsorunkban stúdiónk vendégeivel, Köves Péterrel, a Tolna megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivőjével és Kis-Nagy Gyulával, a szekszárdi mentőállomás vezetőjével.

Tovább

Karácsonyi ünnepi körkép sportvezetőkkel, sportolókkal

Néhány sportág kivételével véget értek a versenyek, a bajnoki küzdelmek. Arról kérdeztünk élsportolókat és sportvezetőket, hogyan készülnek az ünnepekre, mit jelent nekik a karácsony, és hogy erre a néhány napra háttérbe kerül-e a sport, tudnak-e lazítani egy kicsit. Megkérdeztük azt is, hogy túl egy világjárványon visszatért-e az élet a rendes kerékvágásba a sportágukban, és 2022-ben hogyan tudtak versenyezni…

Tovább

Gondolatok karácsonyra várva

Az ünnep közeledtével Pakson működő egyházak képviselőit kértük arra, hogy osszák meg olvasóinkkal gondolataikat az adventről, a karácsonyról. Kürtösi Krisztián római katolikus plébános, Zuschlag-Nepp Éva evangélikus lelkész, Lenkey István református lelkész, Vasadi Teodor baptista lelkipásztor és D. Nagy Tamás pünkösdi lelkész üzenetét olvashatják…

Tovább

Karácsonyi bevásárlás 2022-ben

Már csak pár nap van vissza szentestéig. A megkérdezett paksiak többsége már elintézte a karácsonyi nagy bevásárlást. Az ünnepi menüsor elengedhetetlen része a sütemény, ám nem mindenki készíti maga az édességet. Többen cukrászdából, boltból szerzik be azokat. Egy felmérés szerint százezer forintot költ átlagosan egy család karácsonyra idén.

Tovább