„Paks város Sportjáért” kitüntetésre várják a javaslatokat
A paksi képviselő-testület a város sportéletében dolgozó azon személyek részére, akik a város sportjáért, a város hazai, illetve nemzetközi elismertségéért
TovábbA paksi képviselő-testület a város sportéletében dolgozó azon személyek részére, akik a város sportjáért, a város hazai, illetve nemzetközi elismertségéért
TovábbDecemberben látott napvilágot Kródi Józsefnek, a konzervgyár egykori főmérnökének a könyve Volt egyszer egy konzervgyár néven. A nagysikerű könyvbemutatót követően
TovábbAz év első fogadóórájára várják a lakosokat az önkormányzat képviselői a hónap utolsó hétfőjén. Január 30-án, 16 és 17 óra
TovábbKét díjra is várja a paksi önkormányzat a javaslatokat. A Paks város Közbiztonságért kitüntetést először 2006-ban adták át, két évvel
TovábbEgy új zsilip és egy záportározó is épülhet annak a pályázatnak a keretében, amelyen 400 millió forintot nyerhet az önkormányzat.
TovábbA paksi önkormányzat pályázatot hirdet az I. István Szakképző Iskola igazgatói állásának betöltésére. A megbízás időtartama augusztus elsejétől 2017. július
TovábbAz ott élők régi kérése teljesül azzal, hogy ezentúl nem hajthatnak nagy tömegű teherautók a Kölesdi útra, nem zavarván a
TovábbA paksi képviselő-testület azon személyek részére, akik munkájukkal hozzájárultak a város szociális és gyermekjóléti ellátásának javításához, vagy e tevékenységük során
TovábbHagyomány már, hogy a paksi önkormányzat karácsonykor ajándékkal kedveskedik a városban élő nyugdíjasoknak. November 30-ig várják azoknak a paksi nyugdíjasoknak
Tovább790 millió forintot nyert a paksi önkormányzat a város új szennyvíztisztító telepének megépítéséhez a Környezet és Energia Operatív Program támogatási
Tovább