Megjelent az Paks II. Zrt. társasági magazinja
Megjelent a Paks II. Zrt. társasági magazinja. Az Atomszféra című lap évente négy alkalommal jelenik meg. A magazin elektronikus változata a társaság honlapján olvasható…
TovábbMegjelent a Paks II. Zrt. társasági magazinja. Az Atomszféra című lap évente négy alkalommal jelenik meg. A magazin elektronikus változata a társaság honlapján olvasható…
TovábbA klímavédelmi célok teljesítéséhez a jövőben is szükség lesz atomerőművekre. A nukleáris energia a villamosenergia-termelési módok közül egyedüliként tesz eleget a napjainkban megfogalmazott minden fenntarthatósági elvárásnak. Azaz a nap 24 órájában, télen-nyáron, időjárástól függetlenül kiszámíthatóan termel, ugyanakkor nem károsítja a környezetet, mert működése során nem bocsát ki szén-dioxidot – mondta Mittler István a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója…
TovábbEgyre jobban teljesít az Európai Unió a klímabarát villamosenergia-termelés terén. Tavaly a CO₂-mentes termelés megközelítette a 60%-ot. A legnagyobb karbonsemleges villamosenergia-forrás a nukleáris energia volt: a tisztán termelt áram 49 százaléka származott atomerőművekből. Tavaly a Magyarországon megtermelt villamos energia 56 százaléka karbonsemleges forrásból származott, ebből több mint 50 százalékpontnyit a paksi atomerőmű termelt…
TovábbAz Európai Bizottság jóváhagyta a Paks II. projekttel kapcsolatos terület-előkészítési munkákat is szabályozó kormányrendelet tervezett módosítását. Ennek köszönhetően (a létesítési engedély benyújtását követően) megkezdődhet az engedélyezés, majd várhatóan jövő év elején a földmunkák is indulhatnak – tájékoztatott Süli János, a Paks II. beruházásért felelős miniszter. Elmondta, hogy a pandémiás helyzet megnehezítette, de nem lehetetlenítette el a Paks II. projektben folyó munkát…
TovábbÁprilisban az atom- és naperőművi kapacitásoknak köszönhetően a hazai termelésnek már 70 százaléka karbonsemleges volt, olvasható a Paks II. Zrt. honlapján…
TovábbJó ütemben halad az első irodaépületek kivitelezése a létesítendő új paksi atomerőművi blokkok felvonulási területén…
TovábbRobusztus, hibatűrő, redundáns, képes a jelenlegi és középtávú igények maradéktalan kiszolgálására – így jellemezte a Paks II. Zrt. új, saját informatikai szolgáltatás- és eszközrendszerét Szentgyörgyi Zsolt, a kiépítést végző infokommunikációs osztály vezetője…
TovábbA paksi atomerőmű a koronavírus okozta veszélyhelyzetben is biztosítja a hazai áramtermelés felét. Az atomenergia, a Paks II. projekt jelentősége ebben a vészterhes időben felértékelődött: nem támaszkodhatunk külföldi erőművekre, az ellátásbiztonság érdekében itthon kell megtermelnünk a lehető legtöbb áramot – mondta Süli János miniszter…
TovábbRendszeres résztvevője a Paks II. Zrt. a hazai egyetemek állásbörzéinek. A fiatalok tavasszal és ősszel több mint féltucatnyi helyszínen kaphatnak tájékoztatást az új atomerőművi blokkok építését koordináló cég nyújtotta lehetőségekről. A Paks II. Zrt. idén elsőként a pécsi Pollack Expón várta az érdeklődőket – tájékoztatott Mittler István kommunikációs igazgató…
TovábbJó ütemben zajlik az első három épület létesítése a Paks II. Atomerőmű építési-szerelési bázisán. Az itt épülő üzemek, raktárak, irodaépületek a dolgozók elhelyezése, ellátása mellett kiszolgálják az atomerőmű-építést a szükséges anyagokkal, előregyártott szerkezetekkel és berendezésekkel…
Tovább