Információ a polgármestereknek

Megtartotta idei első, településvezetőknek szóló tájékoztatóját az RHK Kft. A hétfői találkozón a radioaktív hulladékok tárolásával kapcsolatos legfrissebb információkról tájékozódhattak a térség polgármesterei. A Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójában az elmúlt héten fejeződött be a negyedéves karbantartás, erről is szó volt a találkozón. Az RHK Kft-vel szoros kapcsolatban áll a Társadalmi Ellenőrző Információs és Településfejlesztési Társulás.

Tovább

XX. TETT-re Kész Nap

Mőcsényben tartotta jubileumi rendezvényét a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás. A pandémia miatt egy év kihagyással kerülhetett sor a program megszervezésére, így a TETT településekről érkező delegációk már régóta várták a találkozást. A TETT-re kész nap célja a tájékoztatás a Bátaapátiban található Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló működéséről. Ezen téma köré rendeződtek a szakmai előadások is.

Tovább

Hírek röviden

Nukleáris Újságíró Akadémiai Díjjal tüntette ki a Magyar Tudományos, Üzemi és Szaklapok Újságírói Egyesületének Elnöksége május 21-i ülésén az atomenergia békés

Tovább

Mit nézzünk ma?

A TelePaks Közélet közelről című magazinja hétfőn a híradó után 19 óra 15 perckor jelentkezik. Kovács Tibor vendégei Darabos Józsefné,

Tovább